Greenock – Skócia

2017. 07. 06.

Elhagytuk Észak-Írországot és ma reggel megérkeztünk Skóciába, pontosabban Greenockba, ebbe a nem túl ismert – én soha nem hallottam róla eddig -, kisvárosba.

A legfőbb ismérve, hogy közelében fekszik Glasgow, ami már mindenki számára ismerős lehet. Úgy döntöttünk, hogy egy közeli vártúrára megyünk és megnézzük a kisváros Greenock nevezetességeit. Dea azért pár szót szóljunk Glasgow-ról is:

A VI. században alapították a települést, de 1175 óta város, amikor William király hivatalosan városi rangot adott neki. Kb. 45 percre van Greenock-tól, a Clyde folyó partján. Lakossága kb. 600.000 fő.

Majd egy másik alkalommal talán felfedezzük ezt a várost is, de most térjünk vissza Greenock-ba.

Nagyon kedvesen fogadtak bennünket a cruise terminálon, nagyon sok túrát ajánlottak, rövidebbet, hosszabbat. Mindenesetre én, stílszerűen először „beöltöztem” a helyi népviseletbe.

Aztán eldöntöttük, hogy egy közeli várat nézünk meg, de mivel majd kb. másfél óra múlva indulóra volt hely, ezért előtte körbejártuk a kisvárost – legalább is a belvárosi részt. Az első, ami már a hajóról is látható volt, a Glebe Sugar House (cukor ház), innen indul a belvárosba vezető főutca is.

Nagyon sok olyan ipari épület ment tönkre, de néhány megmaradt, ezek egyike az 1840-ben alapított cukorfinomító. Maga a cukorfinomítás 1745-ben kezdődött Greenock-ban, ahova elsősorban west-Indiából hozták a cukornádat. Ma elhagyatott az épület, de tervben van a felújítása, mint ipari műemlék.

Aztán szó szerint torony iránt mentünk tovább, így értük el  St Blane chapel-t (kápolna, templom), amely a legrégebben ismert keresztény templom Greenock-ban, a VI. században alapították.

Aztán egy újabb soktornyos épületet pillantottunk meg. Na, mit gondoltok, mi ez? Lehet, hogy nem fogjátok kitalálni?!

Ez a Greenock Sheriff Court, magyarul olyan rendőrségi épület, ahol a kisebb szabálysértési ügyeket bírálják el. 1867-ben alapították, 1869. november 5-én kezdte meg működését. 1981-ben kibővítették, és azóta ilyen formában működik, jelenleg is. A régi, XVI. századi skót építészeti jegyeket hordozza. Az építés költségeit a város és a megye közösen fedezte.

Aztán még egy gyors „séta” az Oak bevásárlóközpont mögötti főtérre, ahol a városháza épülete áll, melynek építését 1889-ben fejezték be.

Ebből emelkedik ki a város legmagasabb tornya, a Viktória torony (245 feet magas) Jelenleg felújítás alatt van – pedig innen gyönyörű lehet a kilátás az egész környékre. De, hogy ne maradjunk teljesen látvány nélkül állítólag (még nem ellenőriztem), a toronyban működik egy webkamera, így interneten meg lehet nézni a kilátást. (www.inverclyde.gov.uk). Másik érdekesség, hogy, amikor építették az épületet, egy helyi vállalkozó, Robert Cowan, nem adta el az államnak az épület melletti tulajdonát, így azt nem tudták a terveknek megfelelően befejezni. Aztán 1941-ben egy bomba rombolta le a házát, így ez az üres terület ma Cowan’s Corner (Cowan sarok) néven ismert.

Egy jó 15 perces sétával értünk vissza a kikötőbe, ahol már várt ránk a busz, hogy elinduljunk a kb 3 órás várlátogatásra. Ez tulajdonképpen egy ingyenes buszjárat a Nework Castle-höz (várhoz), útközben egy uriembertől kaptunk néhány információt a városka történetéről, illetve azokról az épületekről, amiről korábban írtam.

Az út 4,5 fontba került, de ez tulajdonképpen a vári belépő ára. Szerintem nagyon jó marketing, hiszen e nélkül biztos, hogy csak kevesen látogatnák meg ezt a várat.

Útközben megálltunk párszor, többek között az alább látható gőzhajónál, amely az elsők között volt és később módosítani kellett rajta, hiszen használat közben derültek ki a hibái.

Az út 4,5 fontba került, de ez tulajdonképpen a vári belépő ára. Szerintem nagyon jó marketing, hiszen e nélkül biztos, hogy csak kevesen látogatnák meg ezt a várat.

Útközben megálltunk párszor, többek között az alább látható gőzhajónál, amely az elsők között volt és később módosítani kellett rajta, hiszen használat közben derültek ki a hibái.

Aztán megérkeztünk a várhoz, ahol egy hölgy vette át a szót és fantasztikus átéléssel, lelkesen sok szeretettel beszélt a vár történetéről.

Az egész egy romantikus történetnek indult, egy hölgy volt a gyönyörű, tengerparti terület tulajdonosa, majd férjhez ment és a férje építtette fel a várat.

Nem hiába kezdte a vezetőnk az ismertetőt azzal: „Hunyják be a szemüket és gondolatban menjenek vissza a XV. századba…”  Tényleg egy időutazás volt a vastag kőfalak között megelevenítette az akkori életet.

Mi is megtapasztalhattuk, hogy milyen gyönyörű helyen építették a kastélyt, minden ablakából pazar kilátás nyílt a környékre.

Aztán megtudtuk, hogy mégsem volt annyira romantikus az itt élő emberek élete. 40 éves volt a vár „úrnője”, 14 gyereket szült már, amikor a férje egyszer valamiért megharagudott és akkora pofont (ütést) mért a feleségére, hogy az 6 hónapon keresztül nyomta az ágyat. Felépülése után hosszú évekig bezárva tartotta az egyik toronyban, mikor végül sikerült a rokonoknak megszöktetni a feleséget. Miután elmesélte a vele történteket, feljelentést tettek a férj ellen, aki azonban az eljárás közben meghalt… Mi ebből a tanulság? Nem biztos, hogy minden várúrnőt irigyelni kell!

Utolsó állomásként, szabadon választottan a szűk kis csigalépcsőn fel lehetett menni a legmagasabb bástya tetejére. Szerintetek? Hát persze, hogy felmentünk. ott is csodás kilátás fogadott bennünket!

Itt fedeztük fel, hogy az épületet borító „cserepek” kőből van kifaragva! Én személy szerint még nem láttam ilyet, vagy csak nem fedeztem fel, mindenesetre ez is hatalmas munka!

Aztán a souvenir shop-ban néztünk még szét:

Elhagyva az épületet, néhány fotó után indultunk vissza a városba.

A busz nem ment egyenesen a kikötőbe, hanem a belvároshoz közel is megállt, így aztán mi is leszálltunk. A lovas szobortól nem messze, egy gyönyörű épületben fedeztünk fel egy pub-ot, s mivel még skót kocsmában nem voltunk, természetesen ide is betértünk – na, meg szomjasak is voltunk…

Aztán – úgy közlekedtünk már, mint a helyiek, a másik oldalról mentünk a főtérre, majd a shopping-centerben kicsit nézelődtünk, vásároltunk és onnan mentünk vissza a kikötőbe.

Megint jól választottunk programot! Holnap tengeri napunk lesz, egy kis szusszanásra, élményeink rendezésére lesz időnk, hogy aztán a kikötők közül a legészakabbra eső helyen, Invergordonról kiindulva gyűjthessük az újabb élményeket.