Edinburgh - Skócia fővárosa ⋆ Nagy KatiEdinburgh, Skócia, Glasgow

2017. 07. 09. Edinburgh, Skócia fővárosa

Skócia keleti részén fekszik Edinburgh, mely 1437 óta az ország fővárosa, és Glasgow után a második legnagyobb település.

Bevallom őszintén nagyon keveset tudtam róla, így nem volt rajta a bakancs-listámon sem, s ha nincs ez a hajóút, lehet, hogy soha nem mentem volna el ide.

Itt is tendereztünk

A hajónk nem Edinburgh-ban, hanem South Queensferry mellett horgonyzott le, mert megint nem tudtunk kikötni, ismét kishajóval vittek ki bennünket a partra. Ennek, annyira nem örültem, emlékeztek még a Channel szigetek, St. Peter Port kikötőnél a “kalandunkra”?

Bár, most nem volt szél, egy mélyen benyúló öbölben horgonyoztunk, és különben is kicsi az esélye, hogy egymás után kétszer kerüljünk ilyen, extrém körülmények közzé… -nyugtatgattam magam!

A “kihajózással” nem is volt semmi gond, ezt legalább már megúsztuk. 🙂

Vonattal Edinburgh-ba

Úgy döntöttünk, hogy vonattal megyünk be Edinburghba, Ehhez egy kb. 15 perces sétával, erdőn keresztül, sok-sok lépcső megmászásával kellett elmennünk a Dalmeny vasútállomásra.

Automatából megvettük a jegyeket (9,9 font/menettérti), és rövid várakozás után már jött is a vonat, és alig 30 perc után, már meg is érkeztünk Edinburghba.

Használjuk ezt a 30 percet arra, hogy kicsit megismerkedjünk Skócia és elsősorban Edinburgh történetével. Na, nem én voltam ilyen tájékozott, hanem az unokám, Tomi, akinek ezúton is köszönöm a sok segítséget “történelmi” témában. Akkor lássuk:

Edinburgh története

Edinburgh-öt 626-ban alapította Northumbriai Edin, aki a közeli erődöt elfoglalta és várost épített ide. Ezt a várost Edvin’s Burgh-nek (Edvin városa) keresztelte el és később innen kapta a ma ismert Edinburgh nevet. A város sokáig az angolok, skótok, vikingek és britonok közötti folytonos harc színtere volt, ám 1018-ban II. Malcolm skót király (954-1034), skót városként erősítette meg a térséget.

XI – XIII. század

A normann invázió idején sok menekültet befogadott a Skót Királyság és ezek közül sokan Edinburghbe telepedtek le. Az első jelentősebb terjeszkedése a városnak I. Dávid (1124-1153) idejére tudható, amikor megalapított a Szentkereszt-apátságot és engedélyt adott nekik az új városrész építésére. Ezt követően (mivel határerőd volt) az angol-skót ellentétek egyik kárvallotja volt. I. Vilmos (1165-1214) szövetséget kötött a franciákkal és megtámadta az angolokat, de csúfos vereséget szenvedett és elismerte Anglia fennhatóságát, viszont Skócia függetlenségét Oroszlánszívű Richardtól visszavásárolta. II. és III. Sándor idején viszonylag béke uralkodott, de III. Sándor halálával kihalt a Canmore-ház, ezért durva trónviszályt tört ki, hisz I. Edward király meg akarta családjának szerezni a skót koronát. Végül I. Róbert lett a király, aki levelében biztosított Edinburgh-öt kiváltságaiban és kikötői jogaiban Leith felett (ami ma is a város kikötővárosa).

XIV. – XVI. század

A XIV. század újabb véres harcokat hozott magával. Az új angol király (III. Edward), megint megtámadta Skóciát és a Dél-skót területeket kifosztotta (magát Edinburgh-öt is), a skót király (II. Dávid) emigrált. Közben kitört a százéves háború (1336-1453), a skót király visszatért és kiújult a háború. 1357-ben magát Edinburgh-öt is meglátogatta a király és megkezdte a vár továbbépítését.

A következő lépés a XV. századfordulója, mikor is IV. Henrik elkezdte megostromolni a várat, de mivel rendesen meg volt erősítve, kudarcot vallott és kénytelen volt visszavonulni, de a skót királyt (III. (Stuart) Róbert) sikerült elfognia. Ezt követően a II. Jakab -angol támadástól félve- a falakat is megerősítette, majd utóda, III. Jakab pedig elismerte Edinburgh-öt, mint Skócia fővárosát. IV. Jakab pedig elkezdte a királyi vár építtetését is. Illetve engedélyezte az első skót nyomda felállítását (1507).

A kultúrális felvirágzás 1513-ban véget ért, mikor is a skótok (ismételten) csúfos vereséget szenvedtek az angoloktól és ebben az időben többször is ostromolták a várost, ami így nem szélességében, hanem magasságában kezdett el terjeszkedni.

1544-ben VIII. Henrik parancsára a helyi gróffal felégettette a várost. Eközben az anyakirálynő a franciáktól remélt segítséget, de a helyi lakosságban a franciák katolicizmusa ellenérzést váltott ki és megindult a skót reformáció Edinburgh központtal. 1559-ben a franciák el is ismerték Skócia függetlenségét, és az idegen megszálló csapatok (angol, francia) elhagyták az országot.

XVI – XVII. század

Majd I. Erzsébet elfogta és kivégezte Stuart Máriát, és a fia VI. Jakab lett a király, aki később I. Jakab néven angol király is lesz. Ennek köszönhetően Edinburgh, mint királyi székhely, kezdett megszűnni. VI. Jakab uralkodása idején alapítja meg az Edinburgh-i egyetemet. Ezután a vallási ellentétek sújtották a térséget, közben elkezdődött a skót parlament építése.

Az angol polgárháború idején I. Károly ellen voltak, de annak lefejezését már ellenezték, ezért fia, II. Károly fő támogatói lettek (tehát Oliver Cronwell-t elutasították). Emiatt Cronwell nagy pusztításokat végzett a skót területeken és magában Edinburgh-ben is. Cronwell halála után végül VII. Jakab volt az, aki szabad vallásgyakorlatot rendelt el. Edinburgh-ben a dicsőséges forradalom(1688), nem volt annyira dicsőséges. Több templomot is felgyújtottak és több jezsuitát ki is végeztek, illetve megszentségtelenítették a Stuart-sírokat.

Vilmos engedélyt adott kereskedelmi társaságok létrehozására Indiával és Amerikával, illetve ekkor adták ki az első skót újságot (Edinburgh Gazette). Vilmos halála után, Anna királynő lett volna az utód, de az egyezmény aláírásához a skót parlament beleegyezése is kellett volna, de az feloszlatta önmagát. Így létrejött a Nagy-Britannia, tehát a Skót Királyság jogilag megszűnt. A skót parlament is megszűnt, a képviselők a brit parlamentben üléseztek. Edinburgh nem volt többé királyi város sem, de megmaradt mint Skót egyházi központ és a Legfelső Bíróság is itt ülésezett. Az unió elején néhány skót felkelés kitört, de ezek gyorsan elhaltak. Ugyan Skócia elvesztette nemzeti önállóságát, de Edinburgh nagy ütemben fejlődött.

XVIII. – napjainkig

A XVIII. században is élte a fénykorát, mikor is az ipari forradalom hatalmas gazdasági fellendülést hozott. Ekkor indult meg a város történetének legtöbb építkezése. Bár számos tragédia is történt, mint például az 1824-es nagy tűzvész. Megépült az első vasút, majd a vasútállomás. Az elkövetkező évszázadok során, számos király és királynő ellátogatott a városba, jelezve jelentőségét a birodalomban. Az 1990-es évekre a nacionalizmus eszméje újra felerősödött és szavazást írtak ki az önálló skót parlament újbóli létrehozására, amit 74%-os szavazataránnyal el is fogadtak.

Edinburgh élénk kulturális életének gerincét a szinte egész évben folyamatosan zajló fesztiválok adják, melyek közül kiemelkedik a minden év augusztusában megrendezett Edinburgh-i Fesztivál és az ehhez szervesen kapcsolódó The Fringe, ami a világ legnagyobb nemzetközi művészeti fesztiválja.

A fesztiváleseményeken kívül a kulturális létesítmények sokasága kínálja programjait. Az UNESCO 2004-ben, a világon elsőként, Edinburgh-nak adományozta a City of Literature (Az Irodalom Városa) díjat.

És már meg is érkeztünk!

Azért nem tudok elmenni megjegyzés nélkül, hogy milyen tisztaság volt a vonaton és a gyönyörű állomáson is…

Mivel az állomás a centrumban van, így sétálva indultunk a vár felé, folyamatosan kattintgatva a fényképezőgépet, akarom mondani, a telefont. 🙂

És itt kapcsolódok ahhoz, amit az elején írtam, hogy soha nem akartam Edinburgh-be jönni, de elég volt az első félóra, hogy el kezdjen motoszkálni bennünk, hogy ide vissza kell jönnünk pár napra!

Egy alig 10-15 perces séta után megérkeztünk Edinburgh jelképéhez a várhoz.

Edinburgh-i vár

A vulkáni eredetű sziklacsúcson magasodó edinburgh-i vár egy ősi erődítmény, amelynek égboltra rajzolódó sziluettje Edinburgh legtöbb pontjáról látható. A helyén már az időszámítás előtti 9. században is éltek emberek. I. Dávid király uralkodása, azaz a 12. század óta bizonyítottan királyi vár állt itt, és a hely uralkodói rezidencia maradt egészen az angol és a skót korona 1603-as egyesítéséig.

Az edinburgh-i vár számtalan történelmi konfliktus részese volt a 14. századi skót függetlenségi háborúktól az 1745-ös jakobita felkelésig terjedő időszakban. Egynéhány alkalommal ostromolták, hol sikeresen, hol eredménytelenül. A 17. század végétől katonai támaszponttá vált és egy nagy laktanya is helyet kapott benne. Műemléki jelentőségét a 19. században ismerték fel, azóta több jelentős újjáépítési szakaszon ment át.

A bejáratnál szembesültünk vele, hogy mennyire népszerű ez a hely a túristák körében, ráadásul, vasárnap révén – hiába a borongós idő -, rengetegen voltak. Több, mint fél órát álltunk sorba a jegyért (17 font), kicsit drágának tünt így elsőre, de végigjárva a várat, abszolút megérte. Minden nagyon szépen rendbe van hozva, tisztaság van, nagyon-nagyon tetszett a skót történelmet és a vár történetét bemutató kiállítás. Mondtam is, hogy így kellene történelmet tanítani…

Itt volt utunk során először, hogy “esőszünetet” kellett tartani, de nagyon kellemesen töltöttük azt a félórát, ittunk egy nagyon finom kávét, capuccinot… Szerencsére, az eső nagyon hamar elállt, így megkezdhettük a vár felfedezését.

A Szent Margit kápolna

A jelenleg is álló épületek közül csak kevés származik a 16. századi „hosszú ostrom” előtti időkből, mikor a vár erődítéseinek nagy részét lerombolták a tüzérségi lövedékek. A legismertebb kivétel a Szent Margit-kápolna, Edinburgh legidősebb fennmaradt épülete, mely a 12. század elején épült. Egyike annak a nagyon kevés 12. századi épületnek, amelyek a skót várakban fennmaradtak.

Az 1124–1153 között uralkodó I. Dávid király korából származik, aki a királyi család magánkápolnájaként építette és anyjának, az 1093-ban e várban meghalt, magyarországi születésű Skóciai Szent Margitnak ajánlotta. A kápolna túlélte az 1314-es ostromot, mikor a vár védműveit mind lerombolták, kibírta azt is, hogy a 16. századtól – mikor a jelenlegi tetőt építették – lőport tároltak benne.

„Újrafelfedezése” 1845-ben történt meg, ekkor a nagyobb helyőrségi kápolna részét képezte. 1851‑52-ben felújították Jelenleg egyházi szertartásokat, keresztelőket, esküvőket tartanak benne.

A Korona tér (Crown Square)

A vár legmagasabb pontja. A 15. században hozták létre, III. Jakab uralkodása alatt. Ez lett a vár főtere. Az alapját, az 1430-as években az egyenetlen sziklákra kőből épített nagy, boltozatos pincék adták. A pincékben az államfoglyokat tartották egészen a 19. századig, bár néhány fontosabb rabot a vár más részeiben helyeztek el. A Korona tér megnevezést csak a koronaékszerek 1818-ban történt felfedezése után kezdték használni, addig a terület neve Palace Yard (Palota udvar) volt.

Itt volt az újabb hosszabb sorbanállás, hiszen a skót koronaékszereket is szeretné látni mindenki., köztük persze, mi is! 🙂

A teret keletről a királyi palota, délről a nagyterem, nyugatról a Queen Anne-épület, északról pedig a Nemzeti Katonai Emlékhely határolja.

Amíg sorbanálltunk, hogy megnézhessük a királyi ékszereket, felváltva megnéztük a 15. századi nagytermet.

A nagy terem

A 29 x 12,5 méteres nagyterem abból a célból épült, hogy helyet adjon a várban a főbb állami gyűléseknek, azonban arra nincs bizonyíték, hogy a skót parlament bármikor is itt ült volna össze, mint azt néhányan feltételezik. A történészek nem tudnak megegyezni az építés időpontjában, bár általában VI. Jakab uralkodásához kötik. A vélekedések szerint a 16. század elején fejezhették be.

A mennyezetet alátámasztó, művészien kiképzett kőívek reneszánsz részletekkel teljesek és összevethetők a franciaországi blois-i kastélyban láthatókkal, amelyek 1515 körül keletkezhettek. Mindez arra utal, hogy ezidőtájt a skót művészet viszonylag fejlett volt. A terem mennyezetét még az eredeti nyitott faácsolat tartja és ez az egyike, a két, még létező középkori skóciai csarnoképületnek, amelyekben az eredeti ácsolat látható.

1650-ben a teremben katonákat szállásoltak el. 1737-ben három szintet alakítottak ki benne, ez 312 katona elhelyezését tette lehetővé. Az új laktanya-épületek 1790-es felépítése után a teremben kórházat alakítottak ki, és ekként szolgált egészen 1897-ig. Később, középkori stílusban átépítették. Néha ma is otthont ad ünnepi rendezvényeknek, és hagyományosan ez a helyszíne a skót BBC szilveszteri programjának. A csarnok déli részén a 14. századi függönyfal egy darabja látható egy később épített mellvéddel együtt.

A panoráma

A felső udvarról még nagyszerűbb kilátás nyílik a városra és a vár alsóbb részeire.

Aztán megnéztük a történeti kiállítást, ami szintén a koronaékszerekig vitt bennünket…

Majd lassan elindultunk kifelé, hiszen közel 3 órát töltöttünk el a várban, pedig eredetileg csak “gyorsan” meg akartuk nézni. Persze még csináltunk néhány fotót…

A vár Edinburgh városának és Skóciának elfogadott jelképe lett. Stilizált formában feltűnik a város és a városi egyetem címerében is. A vár képét használja emblémaként többek között az edinburgh-i rögbicsapat, a Hibernian nevű labdarúgó egyesület, az Edinburgh Evening News című újság és az edinburgh-i maraton. Feltűnt a királyi posta bélyegsorozatán, valamint több bankjegyen is. Ez volt látható a Skót Királyi Bank által az 1960-as években kiadott ötfontos bankjegyen is és 1987 óta a vár látható bank egyfontosának hátoldalán.

A Royal mile

A várat elhagyva a híres Royal mile-on terveztünk végigmenni. Ezt még mindenképpen szerettük volna megnézni – s persze, jó lenne a hajó indulását is elérni 🙂

A Royal Mile (Királyi mérföld) azon egymást követő utcák népszerű neve, melyek Edinburgh, óvárosának a fő útvonalát alkotják.

Mint a névből kikövetkeztethető, a Royal Mile hossza nagyjából egy skót mérföld (1,7 km) és a skót történelem két olyan híres építménye között húzódik, mint a felső végén lévő Edinburgh-i vár és az alul elterülő Holyrood-palota. A helyiek többnyire csak “High Street” (Fő utca) néven emlegetik, bár ez csak egy meghatározott szakasza a Royal Mile-nak. A Royal Mile Edinburgh óvárosának turisták által leginkább látogatott utcája, csak az Újvárosban (New Town) található Princes Street vetélkedik vele. Mindkettő az UNESCO Világörökség része.

St. Giles Katedrális

Mintha egy díszlet között sétálnánk, nem győztük kapkodni a fejünket a sok látványosság között. A gótikus stílusú St Giles (Szt. Egyed) katedrális: ebben az épületben ült össze Stuart Mária első parlamentje, I. Károly idejében a felkelés színtere volt, majd Oliver Cromwell katonáinak laktanyájaként is szolgált. A benne található Bogáncs-kápolna egyike a legszebb kápolnáknak Skóciában, melynek falait a Bogáncs-rendi lovagok címereit ábrázoló zászlók borítják.

Egy kis ízelítő az utca hangulatából. Nem tudtam végig betelni a rengeteg színes virággal, az élénk zöld színekkel.

Royal mile market

Az egyik sarkon egy templom épületben kézművesek kínálták a portékájukat. Kevés ilyen helyet láttam a világban, igazán méltó környezet a kézművesek portékáinak kínálására.

Természetesen ez csak egy kis ízelítő az 1,7 km hosszú út látnivalóiból. Itt döntöttük el, hogy ide vissza ell jönni, hogy legyen idő bebarangolni a környéket. Az út végén a Holyroodhouse-palota, vagy egyszerűbben Holyrood-palota a brit uralkodók hivatalos skóciai rezidenciája. Az épület állami rendezvények és hivatalos események helyszíne.

Holyrood palota

A palotát I. Dávid skót király kolostorként alapította 1128-ban. A 15. századtól Skócia királyainak és királynőinek legfontosabb lakóhelye volt. II. Erzsébet brit királynő minden nyár elején egy hetet tölt el itt és több rendezvényen és megbeszélésen vesz részt. A palota egész évben nyitva áll a látogatók előtt, eltekintve attól az időszaktól, amikor a királyi család tagjai tartózkodnak benne.

Ide már tényleg nem volt időnk bemenni, csak kívülről néztük meg, nem beszélve arról a fennsíkról, ahova nagyon szívesen felmásztunk volna, hiszen ott van a híres, Arthur széke.

Arthur’s széke

Az Arthur’s Seat („Artúr széke”) a Holyrood Park nagy részét kitevő dombok legmagasabbika Skóciában, Edinburgh központjában. Az Edinburgh-i vártól mintegy másfél kilométerre keletre fekszik, viszonylag könnyen megmászható, és szép kilátást nyújt a város felé. Magassága 250,5 m.

Nevét sokak szerint az Artúr király körüli mondakör nyomán kapta, de ettől eltérő magyarázatok is léteznek.

Tehát ez is marad a következő látogatásunkra.

Elindultunk vissza, a vasútállomásra. Itt van a kastéllyal átellenben a sokat vitatott és megosztó skót parlament modern épülete. Döntsétek el, nektek tetszik-e?

Nem a főuton, hanem egy párhuzamos utcán indultunk vissza, és rögtön egy régi temető kapujában találtuk magunkat. Én úgy döntöttem, hogy én a domboldalon fekvő temetőn megyek keresztül, ahol minél magasabbra mentem, annál szebb látvány tárult elém.

Robert Burns emlékmű

Aztán elmentem Robert Burns emlékműve mellett. Itt jöttem rá, hogy mennyi minden maradt meg a gimnáziumi angol tanárnőnk tanításaiból, hiszen nem csak az angol nyelvet, hanem dalokat, történeteket, irodalmat is tanított angol nyelvterületről…

Calton Hill

Aztán elmentem a Calton Hill mellett, amelynek tetején lévő toronyból szintén pazar kilátás nyílhat a környékre.

A belváros szélén magasodó domb sokak szerint az egyik legjobb hely Edinburgh panorámájának fotózására. A dombtetőről megcsodálható Artúr Széke, a Firth of Forth, a tenger és persze a város is. A dombon több fontos épület is látható, a skót Pantheonnak hívott, befejezetlen National Monument, a Nelson admirálisnak épített emlékmű és a City Observatory nevű csillagvizsgáló is.

Hátam mögött a Nelson admirálisnak épített emlékmű látható, ez is felkerült a bakancslistára. Annál is inkább, mert felfelé menet a várba, már kiszúrtuk, hogy fel lehet menni a körbástyájára és valószínűleg csodálatos panoráma tárulhat onnan is a szemünk elé. De sietnem kellett tovább, mert a többiek már az állomáson vártak.

Vissza a kikötőbe…

A harmadik fotón már felülről láttam az állomást, de nem volt hozzá lejáró. Végü egy kis kitérő és keresgélés után végre megtaláltam az utat – és már mehettünk is a vonathoz, ami pár perc múlva elindult velünk vissza. Szerencsére, eseménytelen út után, simán, teljesen időben érkeztünk vissza a kikötőbe, ahol egy kis sorbanállás után már szállhattunk is be a kis hajóba, amely “hazavitt” minket a nagy hajóra.

Ha jól megnézitek a második fotót, két pillér között, láthatjuk a türelmesn, ránk váró hajónkat.

Itt már a közeledés, és közvetlenül a kikötés előtti pillanatok láthatók. Megnyugodtam, most gyors, zökkenőmentes volt a visszaút is. Lassan elfelejtem a Channel szigeteki kalandunkat!

Ma is egy tartalmas napunk volt, számomra nagyon kellemes meglepetéssel és mint írtam, azzal az elhatározással tértünk vissza, hogy itt érdemes akár egy hetet is eltölteni.

Ezért (is) szeretem a hajóutakat, rengeteg helyre eljutunk – mindezt kényelmesen, ki-be pakolások nélkül – , és nagyszerű ízelítők után el tudjuk dönteni, hogy szeretnénk-e több időt az adott helyen eltölteni.

Már csak 1 kikötő van hátra ebből a hajóútból (az indulási – érkezési kikötőn kívül), ez pedig La Havre (Franciaország)!