Martinique szigete – Újra az Európai Unióban

---

2018. április 4.

Martinique szigete, az öt sziget közül, amit az utunk során érintünk, fekszik a legdélebbre.  A szigetet 1502-ben fedezte fel Kolumbusz Kristóf. 1635-ben foglalták el a franciák. 1848-ban szüntették meg a rabszolgaságot.

Reggel, mikor felmentünk a hátsó fedélzeten lévő étterembe, egy gyönyörű szivárvány fogadott bennünket.

Aztán miután megreggeliztünk, máris vettük a telefonokat, hiszen  ez a nagyon szép vulkanikus sziget  közigazgatásilag Franciaországhoz tartozik, így az Európai Unió része is. Ez nekünk azért igazán lényeges, mert az EU-ban érvényes telefonálási és roaming díjak érvényesek, és természetesen a fizetőeszköz is az €, persze elfogadnak US $-t is. 🙂 Mindenesetre én is egy élő bejelentkezéssel indítottam.

Nézzük, mit érdemes még tudni erről a szigetről?

Martinique egy vulkanikus hegylánc a Karib-tenger és az Atlanti-óceán között. Keleten az Atlanti-óceán, nyugaton a Karib-tenger határolja. Kedvelt úticél, területe 1080 km²,változatos felszínű. Hihetetlenül gazdag növényvilága van, ami nem is csoda, hiszen ez alatt az egy nap alatt, amíg itt voltunk, legalább négyszer eredt el és állt el az eső. Tisztára olyan, mint Új- Zélandon, ahol szintén pillanatok alatt tud változni az időjárás. Ennek természetesen az a következménye, hogy dús, zöld növényzet van mindenhol. Hiszen folyamatosan kapnak vizet a növények és  hőmérséklet pedig állandóan jó meleg… Az eső sem vészes, hiszen amilyen hamar jön, olyan gyorsan el is megy… A virágokról még lesz szó…

A fővárosa, ahol kikötöttünk, Fort-de-France (fort dö fransz). A sziget lakossága kb. 430 ezres, 95 százalékuk római katolikus. Francia a hivatalos nyelv, de a helyiek a kreol nevű köznyelvet beszélik inkább.

Montagne Pelée hegy és vulkán

Egyik természeti különlegessége a A Montagne Pelée hegy, mely egy 1397 m magas működő vulkán, amelynek 1902. május 8-án volt legutóbb egy nagy kitörése, amikor a néhány kilométerrel távolabb fekvő Saint Pierre városát teljesen romba döntötte, a feljegyzések szerint csak két ember élte túl a katasztrófát.

A vulkán aktivitásának jelei már április 23-án megmutatkoztak. Az esti órákban – egy kisebb robbanást követően – spirál alakú füst szállt fel a hegyről, és jelentős mennyiségű hamu hullott a városra. Az esemény május 2-án megismétlődött. Ekkor Louise Moutet kormányzó a helyzet veszélyességének megállapítására egy bizottságot állított fel, amelynek tagjai között volt gyógyszerész, állami hivatalnok, ezredes és természettudós is. Két napos tanácskozást követően a „szakértők” arra jutottak, hogy a vulkán nem jelent veszélyt az emberek számára, Saint Pierre lakói teljes biztonságban vannak.

Május 5-én azonban a vulkán kitört és a lávafolyam egy cukorgyárat, valamint 23 munkást temetett maga alá. A bizottság tagjai hiába hangoztatták, hogy ezzel a veszély el is múlt, a városban pánikhelyzet alakult ki. A borúlátó lakosok megnyugtatása végett a tengerparton élő Moutet kormányzó is a beköltözött a városba. Ezzel Saint Pierre-ben helyreállt a rend.

Május 8-án a reggeli órákban azonban megtörtént a tragédia: a Montagne Pelée működésbe lépett, sokkal erősebben, mint korábban bármikor. Saint Pierre-ből néhány óra leforgása alatt halott város lett. Állítólag csak két ember élte túl a katasztrófát.

Gondolkodtunk, hogy a vulkán “meglátogatását” válasszuk-e, végül úgy döntöttünk, hogy mivel az egy teljes napos program, inkább egy kis szigettúrát teszünk. Fél 10 körül hagytuk el a hajót.

Szigettúra

A kikötőben gyorsan fotóztunk egy kicsit, majd a sok túrát kínáló taxis közül választottunk egyet, aki egy kisbusszal kínált egy 4 órás túrát, 8 fő részére. Ide társultunk be és indultunk el a pár órás túrára, hogy kicsit megismerjük a legeurópaibbnak tartott Martinique szigetét.

       

Szerencsénk volt a sofőrrel, mert az útleírásokban azt olvastam, hogy vagy nem  beszélnek angolul vagy nem akarnak, hiszen a hivatalos nyelv, francia. A mi vezetőnk azért elmondott néhány dolgot angolul, illetve tudtunk vele kicsit kommunikálni… Amit még olvastam, hogy hihetetlenül nyugodtak, bár lehet hogy ez a finom megfogalmazása.

Teljesen mindegy, hogy hányan állnak sorban, a munkatempó mindig ugyanaz, csak szép lassan, komótosan… Semmi idegeskedés – lehet, hogy tanulhatnánk tőlük!?

Balata katedrális

Első utunk a várostól északra vezetett, egy hegytetőn álló templomhoz a Balata katedrálishoz (Sacre–Coeur de Balata). Gyönyörű helyen, fantasztikus kilátást nyújtó területre építették.. Ez a katedrális egy másolata a párizsi Montmartre Sacre Coeur templomnak, a XIX. század elején épült.

Különleges, a domboldalon lévő, dús növényzetű, trópusi erdő. Nem messze van egy Jardin de Balata  nevezetű kert, amit sajnos idő hiányában nem tudtunk megnézni, de állítólag csodálatos trópusi növények gyűjteménye van benne.

Innen dús növényzettel szegélyezett, kanyargós utakon át haladtunk következő célunk felé.

 

Alma River

Egy hegyekből lefolyó patak hídjánál álltunk meg. Innen az esőerdőbe vitt fel egy ösvény, melynek lépcsőit a fák gyökerei alakították. Nekiindultam, de nagyon csúszós, vizes volt, így úgy döntöttem, nem kockáztatok… Jó lenne, ha nem szenvednék semmi balesetet. Mióta 2 vagy 3 éve a létra első fokáról sikerült úgy nekiesnem a falnak, hogy eltört a felkarom, azóta sokkal óvatosabb vagyok…

Itt várta a folyamatosan érkező, turistákat szállító kis-, és nagy buszokat az a fiatalember, aki a szemünk láttára skalpolta  meg a kókuszokat és – megadva a módját – még díszítésnek egy kis napernyőt is szúrt bele, így kínálta a friss kókusztejet…

Már említettem, hogy lesz még szó a virágokról. Amit nálunk drágán kínálnak, azok a virágok itt vadon nőnek. Ugyanitt, a másik oldalon kínálták ezeket a virágokat, nem lehet betelni velük, olyan gyönyörűek…

Saut Gendarme vízesés

A következő megállónk egy vízesés volt, az útról sok-sok lépcső vezetett le. Már nem is mondom, hogy dús növényzet mindenütt…

Itt nagy szerencsénk volt, mert gyönyörű napsütésben sétáltunk le a vízeséshez, de mire visszaértünk, szerintem negyedóra sem volt, óriási zuhé kerekedett.

   

Így indultunk tovább, de mondanom sem kell, pár perc múlva már megint ezerrel sütött a nap.

Rum készítő üzem

Következő megállónk egy rumkészítő üzem, amelyik mellett egy hatalmas cukornádültetvény volt.

Akkor lássuk, mi is az a rum?

Ne féljetek, ez nem az én verzióm, egy szakmai oldalt vettem segítségül (www.whisky-show.hu)

A rumról

A rum cukornád levéből vagy melaszból (a cukornád feldolgozás során keletkező, a rumkészítéshez még elegendő cukrot tartalmazó, melléktermék), élesztő segítségével erjesztett alkoholos ital. Desztillálás után színtelen folyadék, melyet néhány hónaptól elkezdve, akár több tíz évig is érlelhetnek, így nyeri el sötét színét.

A konyaktól, vagy a skót whiskytől eltérően, a rumnak nincs egzakt módon meghatározott készítési eljárása, a metódus nagyban függ az adott terület vagy lepárló hagyományaitól.

Az érlelés üveggel bélelt tankokban, acéltartályokban, illetve fehér-vagy égetett tölgyfahordóban történik. A trópusi éghajlat miatt az érési folyamat jóval gyorsabb, ezáltal az angyalok jussa (a hordóból elpárolgó ital) is nagyobb, akár 10% is lehet évente, szemben a Scotch esetében megszokott 2%-kal.

Rumnak eredetileg a Karib-szigeteken készített cukornádpárlatot nevezték. Nevének keletkezéséről a cukor latin nevének (saccharum) rövidülése tűnik a legvalószínűbbnek. Más források szerint a rumbillion, „zűrzavar” szóból ered.

A világ rumgyártásának főbb területei a Karib-térségben valamint néhány közép-és dél-amerikai országban vannak, mint a Dominikai Köztársaság, Guatemala, Kolumbia, Venezuela, Jamaica, Martinique, Guyana, Puerto Rico, Brazília, Peru és Kuba. Ezen kívül persze a világ számos más részén is készítenek rumot, mint például Ausztráliában, a Fülöp-szigeteken, Indiában, Spanyolországban vagy Madagaszkáron.

A rum története

Ahogy nevének etimológiája, úgy magának az italnak eredete sem tisztázott. A rum elődei már az ókorban kialakultak. A cukornádszirupból érlelt szeszes italok valószínűleg az ókori Indiából vagy Kínából terjedtek el. Ilyen ital például a brum, amelyet a maláj nép készített több ezer évvel ezelőtt. Marco Polo egyik feljegyzésében “egy nagyon jó cukorból készült borról” ír, a mai Irán területéről.

Az első rumlepárlás a 17. században történt a Karib-szigeteki cukornádültetvényeken. Az ültetvényeken dolgozó rabszolgák rájöttek, hogy a cukorkészítés egyik melléktermékét, a melaszt alkohollá lehet érlelni. Később ezeket az italokat lepárolták, így megnőtt az alkoholtartalom és megszületett a valódi rum. A hagyományok szerint a rum Barbadosról származik, de vannak, akik szerint Puerto Ricóból.

A rum a nehéz életkörülmények elviselésében is segített. Észak-Amerika ültetvényeinek sanyarú sorsú emberei mellett az egész lakosság előszeretettel fogyasztotta. Az Amerikai Függetlenségi Háború idején az asszonyokat és gyerekeket is beleszámítva, nem kevesebb, mint 13,5 liter volt az egy főre jutó éves fogyasztás. A választások során a rum hatékony marketing eszköz is volt: igen gyors népszerűség növekedést lehetett vele elérni.

A rum a Brit Királyi Haditengerészet életében (csakúgy, mint a kalózoknál) is nagyon fontos szerepet játszott. Miután 1655-ben a britek elfoglalták Jamaicát, annak érdekében, hogy fedezzék a hazai igényeket, a tengerészet az addig napi fejadagként kiosztott likőrökről és brandykről, áttért a rumra.

Ezt később a matrózok megfelelő teljesítménye érdekében mindinkább vízzel kezdték hígítani, így alakult ki a ma ismert grog. A napi fejadag egészen 1970-ig szokásban volt Királyi Tengerészetnél!

Fajtái

fehér rum: világos színű, száraz, könnyű ital, amelyet főképp koktélokhoz használnak, illetve a gyümölccsel ízesített rumok alapjaként. Rendszerint rövid ideig, pár hónapig érlelik üveggel bélelt tankokban, vagy fehér tölgyfahordóban esetleg rozsdamentes acéltartályokban, majd 37,5–40%-ra beállítják, szűrik és palackozzák.

arany rum: Általában belülről kiégetett tölgyfahordóban (elterjedt a Bourbon hordós érlelés) évekig érlelik. Átmenetet képez a fehér és a sötétebb fajták között, ennek megfelelően testesebb, karakteresebb illata és íze van, mint a fehér rumoknak.
fekete rum: sötét színű, testes, aromás fajta, gyakran több mint 10 évig érlelik. Önálló fogyasztásra kiválóan alkalmas, de főzéshez is előszeretettel használják ezeket a rumokat. Fűszeres, melaszos, karamelles aromáit természetes úton, a lepárlás és az érlelés során nyeri el.
fűszeres rum: arany rumból fűszerek, és néha karamell hozzáadásával készítik. Rendszerint sötétebb, mint az arany rum.
ízesített rum: néhány gyártó gyümölccsel ízesített rumokat is készít. A mangóval, naranccsal, citrommal, lime-mal vagy kókusszal ízesített italokat tisztán vagy jéggel fogyasztják.
overproof rum: az általánosan megszokott 40 foknál jóval magasabb alkoholtartalommal bíró rumok, akár a 75 fokot is elérhetik.
prémium rum: ahogy a konyakok és a whiskyk, ugyanúgy a rumok esetében is van prémium és szuper-prémium kategória. Ezeket az italokat különösen nagy gonddal készítik, és általában igen sokáig érlelik. Ezek azok a rumok, amelyeket mással nem érdemes keverni, önmagában fogyasztva nyújtják a legnagyobb élvezetet.

Régiók szerinti besorolás

A spanyol-ajkú országokban az édesebb, könnyű rumok vannak jobban elterjedve. Guatemala, Kuba, Panama, a Dominikai Köztársaság, Puerto Rico, Kolumbia és Venezuela rumjainak nagy része ezek közé tartozik.

Az angol-ajkú szigetek és államok a sötétebb, testesebb, aromásabb rumjaikról ismertek, ahol a melasz jellegzetes aromája és a hosszú erjesztési idő (magas észter tartalmú rumok) nagyobb befolyással van az ital karakterére. Ide tartoznak a Jamaicáról, Bermudáról, Trinidad és Tobagóról, Barbadosról valamint Brit-Guyanáról származó rumok.

A térség francia befolyás alatt lévő országaiban az ún. Rhum agricole van elterjedve. Ezzel a megnevezéssel illetik azon rumokat, amelyeket nem az olcsóbb és a rumkészítéshez gyakrabban használt melaszból erjesztenek és párolnak le, hanem frissen facsart cukornádléből. A cukornád termését érésének csúcsán kell leszedni és felhasználni, tehát a rum előállítása egy igen rövid, száraz időszakra korlátozódik. Ilyen rumok készülnek Haitin, Gaudelopén és legfőbbképpen Martinique szigetén.

Na itt, az egyik ilyenben kaptunk 1 óra hosszat, hogy ismerkedjünk vele, szó szerint, mert, hogy kóstoló is volt 🙂

St. Pierre a “karibi Párizs”

Innen, továbbmentünk abba a kis városkába St-Pierre, ami valaha “karibi Párizs” volt a beceneve, 1902 óta ez “karibi Pompei-re” változott. Ez az a városka, amelyet földig rombolt a vulkánkitörés, de itt nem csak a romok érdekesek – az újjáépült részek hangulatáért is érdemes idelátogatni.

Vissza a kikötőbe

Innen már visszafelé indultunk a kikötőbe, és kb. 30 perc alatt már fizettünk (55 $ vagy 45 €/fő). Közben még megnéztük, a közvetlenül a part mellett lévő, kézműves termékeket árusító pavilonokat, amelyek teljesen olyanok voltak, mint amit Marseille-ben láttunk… Még csináltam egy fotót az útvonalról, ahol jártunk (sötét lila színű), csak mi nem álltunk meg minden pontnál, mert rövidebb túrán voltunk..

A következő, rövid videó pedig már a kihajózás perceit örökítette meg. Lecseréltem az Iphone-omat egy Samsung Note-ra, és ezzel csináltam ezt a felvételt, ami kb 30 percet gyorsít fel erre a néhány másodpercre…. Következő uticélunk: St. Kitts szigete