Barbados – úszás a teknőssel

2018. április 14.

Barbados a Karib-térség egy kis szigetállama, a Kis-Antillák legkeletibb tagja. Barbados kiejtése: barbédosz. Az egykori leghíresebb kalózsziget.

Az ország neve a spanyol „szakállas férfi” kifejezésre vezethető vissza, és azzal is kapcsolatba hozzák, hogy az itt honos fügefák levelei szakállra emlékeztetnek.

 431 négyzetkilométer a területe (valamivel kisebb, mint Budapest), 34 km hosszú, 24 km széles. 280 ezer lakosa van. Felszíne sík, legmagasabb pontja is csak 340 méter,. A Karibi tenger mossa az egyik oldalt, ahol a hajók kikötnek, míg a másik oldalon az óceán hatalmas hullámaival találkozhatunk. A kis szigeten kb. hatvan strand közül lehet választani.  A nyugati partvonalon a legnyugodtabb a tenger, a délin közepes, a keletin vad. Éghajlata trópusi.

A főváros, Bridgetown és régi helyőrségi épületei az UNESCO kulturális világörökségének a részei.

Barbados történelme röviden

Barbadost 1536-ban fedezték fel portugál hajósok útban Brazília felé. Los Barbadosnak (szakállasok) nevezték el a szigetet, mivel a fügefák léggyökerei a szakállakra emlékeztették őket. Egy másik verzió szerint a helyi lakosok között láttak sok szakállast az európai hódítók.

A portugálok annak idején irányukban barátságos arawak indián öslakosokkal találkoztak a szigeten. Hogy az indián őslakosság hogy tűnt el az máig is rejtély, mivel nem feltételezhető a kiírtásuk. 1625-ben, amikor egy John Powel nevű angol kapitány járt ott, már egyetlen indián sem élt ott.  Van olyan feltételezés, hogy spanyol rabszolgakereskedők cipelték el az őslakosságot. Más teória szerint a békés őslakosságot egy másik, harcias indián törzs elűzte, majd a hódítók önmaguktól elhagyták a szigetet.

Tény, ami tény, hogy az előbb említett John Powel már lakatlan szigetet talált, amit a brit királyság tulajdonává nyilvánított. Még a 17. század közepén fokozatosan jöttek brit telepesek. A franciáknak és a hollandoknak nem tetszett a britek térnyerése. A 17. és 18. században többszőr megpróbálták elvenni Barbadost a britektől, sikertelenül. Mindazonáltal holland telepesek kerültek a szigetre, mégpedig holland zsidók, akik a 17. században brazil mintára meghonosították a cukornádat a szigeten. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Barbados fejlődjék. A sziget lakói – főleg a brit telepsek – jól megéltek a cukornád termesztésből és az ahhoz kapcsolódó termelésből.

A cukornád ültetvényekre azonban egyre több munkaerő vált szükségessé és így kerültek ide Afrikából rabszolgák. Még tevéket is hoztak a szigetre teherhordáshoz.

A sziget politikai berendezkedését illetően a brit mintát követte. 1834-ben a rabszolgaság intézményét megszüntették, de csak 1951-ben kapott a sziget minden lakója szavazatai jogot. Barbados 1966-ban lett független ország brit gyarmatból. Barbados ma a (brit) Nemzetközösség tagja, ami azt jelenti, hogy a formális hatalmat jelentő államfő a brit királynő, akit egy főkormányzó képvisel a szigeten.

Barbados ma

Barbados manapság az egyik legjobban prosperáló ország a karib térségben. A legfontosabb bevételi forrás a turizmus. Azért a mezőgazdaságnak is van még gazdasági jelentősége. Cukornád ültetvényekből sok van, jelentős a cukorgyártás, és a cukor nem kevés hányadát a rumüzemek dolgozzák fel.

A fentiek, mármint, hogy az egyik legsíkabb sziget, jól látszik a hajóról készített fotókon is… Mondhatnám, a legcsúnyább látványt nyújtó kikötő, az eddig meglátogatott karib szigetek között.

Aztán, amikor lementünk a hajóról, már színesedett a látvány – szó szerint.

Itt is karibi zenével fogadtak bennünket, és nézzétek csak milyen hangszereken játszanak!

A kikötő épületét elhagyva, itt is túravezetők és taxisok hada várt bennünket. Barbadoson elsősorban a tengerpartokat ajánlják látnivalónak, így mi is próbáltunk – a leírások alapján – választani, olyat, ami szép, ahol vannak nyugágyak, némi hideg ital és ahol lehet snorkelingezni.

Úticél: Paynes Bay

Na, amit mi választottunk, arról gyorsan le is beszéltek bennünket, de helyette ajánlottak egy másikat. A taxi állomáson hatalmas táblára ki voltak írva a a különböző célállomáshoz tartozó viteldíjak. Elég szervezettnek és ellenőrizettnek tűnt minden. Igaz, várnunk kellett kb. fél órát, mire találtak hozzánk útitársakat – egy kisbuszba -, de végül elindultunk. Végig a parton haladtunk. A következő fotók, az autóból elkapott pillanatképek…

Közben a sofőrünk bocsánatot kért a várakoztatásért, de mint elmondta, ő alkalmazott, akinek az elvárásokat teljesíteni kell, ezért muszáj összegyűjtenie a létszámot. Most kilencen voltunk – de nem volt valami elégedett. Egyébként 7,5 USD volt a viteldíj/fő.

Kb. 15 perc alatt értünk a kiszemelt strandra Paynes Bayre, ami első látásra is nagyon jó döntésnek bizonyult.

Itt rögtön “átadtak” bennünket egy itteni “felügyelőnek”, aki vigyáz ránk, bemutatta az italos fiút, akitől italt lehet rendelni, jött egy másik, akitől a vastag, szivacsos nyugágyat lehetett bérelni (10 USD/fő), illetve, rögtön ajánlottak egy kis hajót, amely 25 USD/fő ellenében kivisz bennünket egy öbölbe, ahol állítólag úszhatunk a teknőssel… Na, akkor gyerünk! Még az előző napi tapaszom – a tengeribetegség megelőzésére – rajtam van…

Irány úszni a teknőssel

A hajó egyetlen, mindenes személyzete egy fantasztikus figura volt. Ilyen jókedvű, pozitív emberrel még soha nem találkoztam, pedig itt, a karib szigeteken nem sok búslakodó, egykedvű embert láttam. Bármit mondott, vagy kérdeztünk tőle, pár mondat után kapcsolta valamivel, amin saját maga hatalmas, jóízűeket nevetett. Ha nem is értettem mindent, már a nevetése is jókedvre derített. Szerintem ezt depresszió elleni terápiának is lehetne szabadalmaztatni!

Amit ígért megtartotta, mondta, hogy délelőtt vannak főleg teknősök, azért siettetett bennünket. Így aztán megszületett életünk első olyan élménye, ahol tényleg a teknőssel úszhattunk…

Jó félórát tölthettünk a vízben, és tényleg szerencsénk volt, mert, mikor indultunk visszafelé, akkor egymás után jöttek a rengeteg turistát szállító katamaránok…

Visszafelé, egy 10 perc múlva megint lehorgonyoztunk, ahol egy hajóroncs volt a tengerfenéken, de számunkra a rengeteg hal volt az igazi attrakció… Igaz, be kell vallanom, hogy etették is őket, amikor a videón látszik az a hal kavalkád, az az, amikor harcolnak egymással a kajáért. Egy biztos, ez is nagy élmény.. Igaz, hogy itt már a végén, megint a vízen lebegve, vártam, hogy mikor indulunk haza…

Egy kis pihenés a parton

Visszaérve a partra, tettünk egy nagy sétát, természetesen csináltam egy csomó fotót is, amiből mindig nagyon nehéz kiválasztani párat. Legszívesebben mindet kitenném, nem tudom be lehet-e telni ennyi természeti szépség látványával.

A sziget a rum, cukornádültetvény és a híres krikett játékosok mellett híres még az egyik legnépszerűbb énekesről, Rihannáról, aki itt született és aki hivatalos nagykövetként mindent megtesz azért, hogy szülőhazáját népszerűsítse. “Azt szeretném, hogy mindenki, aki ellátogat erre a gyönyörű szigetre, megtapasztalja, mi teszi különbözővé ezt a helyet az összes többitől.”

Ezt alá tudjuk támasztani, tényleg nagyszerű élmény!

A következő fotón a tengerparti házát láthatjátok, ez nem igazán adja vissza a nagyságát, az a tenger felől látszik igazán, de arról a fotóról – a teknős izgalom miatt – , sajnos lemaradtunk… El kell hinnetek, hatalmas ház, rengeteg szobával….

Aztán, még egy kedvenc kép, amit megint csak muszáj volt kitennem, talán a hangulatot visszaadja..

Pár órát töltöttünk a parton, aztán a “felügyelőnknek” szóltunk, hogy kellene a taxi visszafelé. El is intézte és kb. fél óra múlva már mentünk visszafelé a városba, Bridgetown-ba.

Vissza Bridgetown-ba

Ugyanazzal a sofőrrel, akivel jöttünk reggel, és még mindig – gondolom a reggeli várakoztatásért – kompenzálva, elvitt bennünket, hogy megnézzük Rihanna szülőházát.

Elmondta, hogy rengeteg rajongó jön szerte a világból, csak azért, hogy megnézze, hol született a kedvencük és fotót csinálhassanak a ház előtt felfestett emblémával… Mi csak az autóból fotózkodtunk 🙁

Aztán, a következő kívánságunk az volt, hogy oda vigyen bennünket, ahol egy jó kávét lehet inni. Így kerültünk egy olasz kávézóba, ahol nem kellett csalódni, nagyon finom kávét kaptak a többiek – mivel én nem kávézom… 🙂

Aztán egy rövid sétát tettünk a városba, a főtéren Nelson szobra is arra utal, hogy nagy az angol hatás erre a szigetre. Szépen felújított épületek sorakoznak egymás után. A bal alsó képen pedig, csak tippeltük, amikor megláttuk, de kiderült, hogy tényleg a parlament épülete van.

Nézelődtünk, hol van egy kis hangulatos terasz, amikor megláttuk a másik parton egy emeletes épületet, ahol a földszinten is és az emeleten is volt lehetőség, kiülni a szabadba.

Az emeletet választottuk, ahol két fagyi, egy  rumpuncs és egy sör majdnem 30 dollárba került.

Vissza a hajóra

Utána úgy döntöttünk, hogy nem ülünk taxiba, hanem visszasétálunk a hajóra…volt még közel egy óra az indulásig. Szintén szépen felújított házak között mentünk, ezek a régi raktár és kikötő épületek ma különböző kereskedelmi egységeknek adnak otthont és az UNESCO által adományozott világörökség részét képezik.

Aztán, valahol eltévesztettük az utat, mert beértünk a NEM túristanegyedbe, kicsit elvesztettük a fonalat, merre is menjünk, ráadásul az idő egyre fogyott az indulásig.

De szerencsénk volt, mert jött egy üres taxi, aki felvett bennünket. Kicsit csodálkozott, amikor mondtuk, hogy hová megyünk, mert az éppen az ellenkező irányban van!

Tudjátok, mint a székely viccben, messze van még? Hát, egyre messzebb!

De, minden jó, ha a vége jó, alig 2-3 perc alatt már a kikötőben voltunk, ahol még egy örömködő fotót is csináltunk.

A kikötő épületébe – ahova már csak hajókártyával lehet bejutni -, adómentesen árusító üzletek között juthatunk a hajóhoz vezető mólóhoz.

Nem mondom, hogy sokkal hamarabb, de végül is időre sikerült feljutni a hajóra.

Vacsora, színház, kis egészségügyi séta – és eltesszük magunkat holnapra.