Negyedik kikötőnk: Korfu

Negyedik kikötőnk: Korfu

2018. 10. 31

A hatodik napunk reggelén, ismét napsütésre ébredtünk. Ma nem kellett sietnünk és korán kelnünk, mert csak dél körül fog kikötni a hajónk. Ezért gondoltuk, hogy jó alkalom arra, hogy egy kis „csapatépítő”,  minigolfot kipróbáljunk. Nem csak a játék jelentett nehézséget, meg kellett küzdeni a széllel is, és az itt ott girbe-gurba, hepe-hupás pályával is. Végül azonban elmondhatjuk: jó móka volt!

Aztán, ebéd a hátsó fedélzeten, hiszen lassan, méltóságteljesen behajóztunk Korfu kikötőjébe, ahol – a hátsó fedélzetről -, ez a látvány tárult elénk.

Korfu sziget fővárosa: Korfu, ógörögül: Kerkira.   Turistakikötő és kereskedőváros, a dombos keleti parton fekszik, szép kilátással, az alig fél órás hajóútra lévő albán hegyekre. Korfu szigete a 8 km hosszúságával és 27 km szélességével a Jón-szigetek második legnagyobb szigete, területe 592 km2, lakossága: 107.600 fő. Ebből a fővárosban kb. 40.000-en élnek.

A kikötőbe nem sokkal érkezésünk után, beállt mögénk egy hatalmas Costa hajó is, így jó sokan leptük el a kikötőt.

Bár voltak shuttle buszok – amelyek a kikötő épületéig ingyenesen szállították az utasokat a hajótól, mi a gyalogos verziót választottuk, nem a sorban állást. Egyébként az egész út kb. 600-700 méter lehetett. Egy hatos kis csapattal vágtunk neki, felfedezni a várost.

Alig hagytuk el a kikötőt és sétáltunk a város felé, amikor megláttunk egy eléggé viseltes táblát, amely az Régi Erőd felé irányított bennünket, ezt követtük.

Ahogy kikötőből, úgy erődből is kettő van Korfu városának, régi és új erődként nevezik őket, pedig az építésük között csupán 30 év telt el.  Mindkettő az 1500-as években épült. Most az „új” erőd mellett sétálunk a város felé, amelyet sokáig nem lehetett látogatni. A Görög Haditengerészet egy részét még ma is használja, másik részét megnyitották a közönség előtt, egy kis múzeum is helyt kap benne. A velenceiek egy sikertelen török támadás után 1576-1589 között építettek, felső részét pedig az angolok 1815-ben megerősítették. Valamivel az Ion szigeteknek Görögországhoz való csatlakozása előtt azonban, a Nagyhatalmak kívánságára az Új Erőd nagy részét lebontották, de a bombázások miatt nagy károkat szenvedett a második világháborúban is

A 4 bejárat közül mára csak kettő maradt, az északi falban lévő egykori kapu felett ma is látható a Szent Márk oroszlánja-ként emlegetett dombormű.

Az autóútról betérve az erőd falával szemben lévő kis piacra, s azon keresztül sétálva értük el az óvárost, amely a két erőd között helyezkedik el, amelyek alig 1 km-re fekszenek egymástól.

 Szűk, kanyargós utcák, jobb napokat megért házak – bár néhányat már renoválnak. Ha kész lesz, gyönyörű lesz, hiszen nem véletlen, hogy ez az óvárosi rész 2007 óta az UNESCO világörökség része.

Itt keveredik a görög szigeteken látott építészet az olasz, elsősorban velencei építészeti jegyekkel, de a francia jellegzetességek is fellelhetők.

A szűk utcákon át jutottunk ki egy hatalmas térre, ami a város központja, a hatalmas, zöldterülettel ellátott Esplande tér. Itt mi is magunkhoz vettünk egy kis innivalót, hogy felfrissülve meghódítsuk a velünk szemben magasodó Régi erődöt.

Míg a jegyre várakozunk, (felnőtt 6 €, nyugdíjas 3 €) egy kis vártörténet:

A régi erőd helyén az V. század körül kisebb földsáncból és kövekből épült vár állott. Ezt erősítették meg bizánciak, akik a vandálok, gótok és szlávok ellen, védekezésül telepítették ide a fővárost. Az udvaron dór stílusú oszlopos helyőrséget építettek. A lakóépületeket földalatti labirintusokkal kötötték össze. A tenger felöli falakat megmagasították. A 18. században az építményt széles vizesárokkal vették körül, melyet ma kikötőnek használnak. A csatorna fölött felvonóhíd vezet át. A várba az Esplenadéról az első várárkon átívelő hídon át juthatunk be.

A kazamaták, lovagtermek és bástyák az egykor még a török által is bevehetetlen várat idézik.

A világítótorony ma is segíti a hajók tájékozódását és működik a várkápolna is.

A lépcsősoron feljutva egy második fal védte a várat, itt balra egy hatalmas alagút kapun át juthattunk a következő szintre. Aztán meredek emelkedőn és lépcsőkön keresztül értük el a felső szintet, ahol alig tudtunk betelni az elénk táruló látvánnyal.

360 fokos kilátás, a környező szigetekre, a városra, ameddig csak a szem ellát.

Azért a világítótorony épületére is rá fog férni egy kis felújítás…

Nehéz szívvel, de végül elindultunk lefelé, útközben még egy kis kitérő, hogy újabb fotókat tudjunk csinálni. Smiley-ból sosem elég!

Szinte észre sem vettük, egy pillanat alatt eltelt az az egy óra, amit itt töltöttünk. Gyorsan leértünk és máris a kapu előtti szobornál készülhetett a következő fotó.

Eredetileg a falakon belül állt a Korfut a törökök ellen oltalmazó Schulenburg marsall szobra, amelyet a velenceiek hálából állítottak 1715-ben (még a marsall életében).

A szobor után nyílik egy gyönyörő park bejárata, ahol megint sikerült pár fotót készíteni.

Aztán egy újabb park következett „People garden” (Emberek kertje),  ahol természetesen újabb fotókon örökítettük meg a gyönyörűen gondozott kertet.

Ez lenyúlt teljesen a tengerig, ahol megint csak nem lehetett kihagyni a fotózást..

A parkot elhagyva a régi Királyi palota impozáns épülete mellett sétáltunk vissza az óváros felé. Ebben az épületben ma az Ázsiai Művészetek Múzeuma kapott helyet, több mint 10000 darabos gyűjteménnyel.

Az óváros szűk, sikátoros részén indultunk „haza”, csak úgy érzésre, párhuzamosan a tengerrel… Szerettük volna megnézni még, az erődből is látszó híres Agiosz Szpiridon templomot, de ezt elkerültük. Mivel érdekes történet fűződik hozzá, azért megemlítem:

1589-ben a város védőszentjének, Szent Szpiridonnak, 1456-ban Konstantinápolyból idemenekített csontjai őrzésére építették. Csontjait csodatevőként tisztelik. A hagyomány szerint ez az ereklye mentette meg a szigetet 1630-ban egy pestisjárványtól, 1716-ban a törököktől és később egy éhínségtől is. Évente négyszer, Virágvasárnapon, Húsvét vasárnapján, augusztus 11-én (a szent születésnapján) és november első vasárnapján ünnepi körmenetet tartanak, melyen a koporsót nagy kísérettel viszik át a városon, így emlékezve a szent tetteire. Korfun ma is felettébb kedvelt keresztnév a Szpiridon vagy Szpirosz. Egy templom homlokzatát utánzó ikonosztáz mögött, jobbra a diakonikonban található a szent csontjait rejtő ezüstkoporsó. A mennyezet eredeti freskóit az 1830-as restaurálás során közepes másolatokkal pótolták; velencei olajlámpák és gyertyatartók is láthatóak itt.

Az irány jó volt, és nemsokára kilukadtunk az új erőd, tenger felőli oldalán elterülő téren, ahol majdnem konflisba szálltunk – ami kedvelt turista közlekedési eszköz itt -, de mivel hatan voltunk, sehogy sem tudtunk egy kocsival menni… Így aztán gyalog indultunk vissza a kikötőbe.

Kb 20 perc alatt értünk vissza, s ahogy bementünk a kikötő hatalmas kapuján, a szemben lévő hatalmas poszter előtti fotót sem lehetett kihagyni.

Összességében ma is teljesítettük a napi mozgásunkat, kb. 18.000 lépéssel zártuk a napot.

Az esti programok a hajón is a Hallowen jegyében teltek, ezzel a kis fotómontázzsal búcsúzom mára.