Indulás

2019.01.02

Egész napos, nagyon hatékony tevékenység után, gyalog indultunk az alig pár száz méterre lévő vasútállomásra, hogy megtegyük utunk első szakaszát Debrecen – Budapest távolságot.

Nagyon összeszedettek voltunk, az utolsó fél órában már csak tébláboltunk, többször átvéve, hogy mindent bepakoltunk-e? A válaszunk mindig IGEN volt.

Aztán, alig tettünk meg 50 métert, amikor beugrott, a nyakpántokat, amiben a hajókártyát tartjuk, otthon maradtak! Semmi baj, gyorsan visszaszaladtam értük.

Időben megérkeztünk az állomásra, a vonat is, rendben felszálltunk és elfoglaltuk a helyünket – sajnos, elég sokan voltak, de sebaj hiszen egy csodálatos utazásra indultunk.

Aztán, a párom hírtelen egyre hevesebben, idegesebben kezdett el kutatni a táskájában, kiderült az internet kütyüket keresi, amivel kapcsolatban maradhatunk a világgal – ha nálunk lenne…

Nem akarlak untatni benneteket a részletekkel, a lényeg, hogy úgy eltette a táskája titkos rekeszébe, hogy csak hosszú percek után találta meg! De, megtalálta.

Mire Pestre értünk már kisimult idegekkel szálltunk le a vonatról és elégedetten konstatáltuk, hogy minden nálunk van, amire szükségünk van vagy lesz. (Azért, megjegyzem, ez még változhat!)

Reggel irány a repülőtér, sima megérkezés, becsekkolás, repülés egészen Bécsig!

Nagyon szép, tiszta időben, mivel az ablaknál ültem, nem tudtam kihagyni a felszállás pillanatait..

10 perccel korábban érkeztünk Bécsbe. Ez is olyankor történik, ha jó sok időnk van az átszállásig… Konkrétan 8:50-re kellett volna érkeznünk és 16:50-kor lehet „gépre szállni”, hogy folytassuk utunkat…

Na, de minden rosszban van valami jó! Még le tudtam bonyolítani fontos telefonokat és újabb lépésekkel kerültünk közelebb a néhány csapattaggal közösen készülő projekt végéhez.

Az biztos, hogy igazi „munkaállást” építettünk ki a reptéren, ahol nagyon hatékonyan lehetett dolgozni.

Közben, persze tettünk egy-két kört. Volt úgy, hogy a hosszú kígyóként elterülő bécsi terminálon, csak páran voltunk, így zavartalanul lehetett oda-vissza sétálni. Lazításképpen, a munka közben, hogy a mozgás is meglegyen,  sikerült a mai 10.000 lépést is teljesíteni.

Holnaptól ez már sokkal könnyebben fog menni, hiszen megérkezünk arra a helyre, ami régóta dédelgetett álmom. Eddig még nem sikerült eljutni oda, ez pedig Mauritius.

Aztán, végre elérkezett az idő, beszálltunk – igaz kis késéssel, de ezt általában simán behozzák – a gépbe. Mindig szeretem megnézni az adatokat, hány km-re megyünk, mennyi idő a repülési út, mennyi az időeltolódás? De, talán amit a legjobban szeretek, térképen látni, honnan hová tartunk… Most is megörökítettem ezeket:

A következő fotókon pedig, az eseménytelen, de hosszú út (Bécs – Mauritius, 10 óra), végén láthatóak ugyanezek az adatok. Sajnos, még a teleportáció nem létezik, pedig milyen jó lenne, ha az életben is csak eddig tartana eljutni bárhonnan, bárhova…

Na, de nem panaszkodom…. csak jó lenne 🙂 🙂 🙂

Nézzétek csak a hőfok különbséget…. Húúú, de jó érzés volt, amikor a gépből kiszállva megcsapott bennünket – igaz, jó párás – , de nagyon jó meleg! Csomagjaink is megérkeztek, egész gyorsan átjutottunk az útlevél és vám ellenőrzéseken. Kint már várt bennünket az előre lefoglalt taxi, ami a szálláshelyünkre vitt bennünket! De, ez már a következő nap története….