Indulás Abu Dhabi – ba

2019. április 14

Végre, eljött az utazás napja!

Utazásunk reggel 8 órakor kezdődött, mégpedig Debrecen vasútállomáson, uticélunk végállomása pedig Abu Dhabi. El sem hiszem, nagyon gyanús minden, semmi kapkodás, szépen nyugodtan készültünk el, még előző este. Megjegyzem, ilyen már máskor is volt, de aztán reggel mindig volt valami kis káosz. MOST NEM 🙂

A vonaton

Időben elindulva, egy pár perces séta és már vártuk is az Intercityt, hogy elvigyen bennünket Budapestre, illetve a Ferihegy állomásra, ahol már várt ránk az autó, amivel elérjük a repülőteret.

Közben a vonaton, a szokásos reggeli konzultáció három munkatárssal… Nem véletlenül hangoztatjuk, hogy a hálózati marketing megadja azt a szabadságot, hogy bárhonnan, bármikor csinálhatod… Nem véletlen, hogy annyi fiatal választja és imádja ezt a munkát… Na, de vissza az utazáshoz…

Kicsit meglepődtem, hogy vasárnap reggel telt ház volt a vonaton, na, de a lényeg, hogy rendben, menetrend szerint megérkeztünk Ferihegyi megállóba(nem tévedtem, még mindig ez a neve a megállónak, csak a repteret nevezték át!).

Autóval a reptérre

Egy kis kitérő után – beültünk reggelizni – , pár perc alatt már a reptéren is voltunk, ahol óriási tömeg fogadott bennünket, nem csak a becsekkolásnál hanem a biztonsági ellenőrzésnél is. Igaz, tegnap kaptunk egy e-mailt, hogy időben menjünk (2 óra 15 perccel az indulás előtt), a torlódások miatt, de ez akkor is elég durvának tűnt.

Ehhez képest 30 perc alatt mindenen túl voltunk! Így aztán maradt idő beülni a Mastercard Lounge-ba, onnan posztoltam az első képet…

A gép fedélzetén

Aztán már mehettünk is a kapuhoz, hogy felszálljunk a Dubai járatra.  A kapunál volt egy kis közjáték, egy nagyon magas srác, kissé italosan, meglehetősen hangosan,  vitatkozott a személyzettel, hogy felviheti-e a bőröndjét vagy nem… Mindenesetre mi beszálltunk,  nagy lábhelyű ülést foglalva, kényelmesen elhelyezkedtünk a  belső üléseken. Na, mit gondoltok, ki ült a szabad harmadik ülésre? Hát, persze, hogy a nagy hangú, nagy darab srác…

Most még az indulás is pontos volt, sőt a kapitány  közölte, hogy mivel hátszéllel fogunk menni, kb. 30 perccel korábban érkezünk Dubaiba. Ez jó hír, bár, amikor közölte, hogy ez a hátszél 150 – 160 km/óra is lehet, és e miatt benne van a pakliban, hogy kis turbulenciába is kerülhetünk – azért már nem voltam annyira boldog!

Na, majd meglátjuk! Ezek már a felszállás pillanatai.

Elértük az utazó magasságot, és a srác srác, a másik két ismerősével adta a műsort, hogy ne unatkozzunk – hogy őszinte legyek csodálkoztam, hogy nem szólt rájuk a személyzet…

Szerencsére, miután sutyiban iszogatott még valamit egy üvegből, bár víznek látszott, de tuti nem az volt, kidőlt, bealudt, így az utunk nagy része nyugodalmasan, a szokásos módon telt el.

Egyszer, az 5 órás út második felében bekapcsoltatták az öveket – de végül, talán két kisebb rázkódáson kívül nem történt semmi.

Dubai-ból Abu Dhabiba

Szerencsésen megérkeztünk (20:30 környékén) a hatalmas, új repülőtérre. Nagyon szervezett “fogadás” várt bennünket és talán 15 perc sem kellett, hogy csomagokkal együtt elhagytuk a terminált, kint pedig már várt is bennünket a taxi.

2 éve, mikor a párom innen repült haza, még a reptér környékén csak homok volt, ma pedig hatalmas – de tényleg hatalmas méretű parkolók és természetesen az épület is kész az egyre növekvő  utasforgalom kielégítésére.

Hívtunk egy über taxit, ezzel indultunk a kb. 116 km-re lévő Abu Dhabi belvárosában lévő Novel Hotelbe (363 AED), 1 AED=80 Ft). Talán mondanom sem kell, hogy hatalmas 3-4 sávos, kivilágított autópályán haladtunk Abu Dhabi felé. Egy pakisztáni srác volt a sofőrünk, akivel végig beszélgettünk – leginkább a párom – az úton.  Már előző alkalommal is pakisztáni sofőrünk volt, rengetegen dolgoznak és élnek az Egyesült Emirátusokban. Akit előző alkalommal ismertünk meg, egyedül dolgozott itt és az otthon maradt családot innen támogatta. Mostani vezetőnk 2006 óta él itt, feleségével és kisfiával, egy szép lakóparkban lakik és a taxizásból tartja el a családot. Természetesen út közben is fotóztam és videóztam…

A Novel Hotel

Így – beszélgetve –  hamar eltelt a kb. 1 órás út. (Megengedett sebesség 140 km/h), és 22:30 környékén ( 2 órával vagyunk előrébb az otthoni időnél) már a szobában is voltunk. 12. emelet, szép kényelmes, tágas. Ráadásul egy sarok szobát kaptunk, így 3 oldalra is nagyszerű kilátás nyílik, a párom éppen ezt teszteli …

Aztán még leszaladtunk az épületben lévő pici élelmiszerboltba, közben tapasztalva, hogy szinte minden üzlet nyitva van még, aztán egy forró tea elfogyasztása után nyugovóra tértünk.

3 éjszakát töltünk itt, hogy aztán 17-én hajóra szálljunk…

 

 

 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.