Picton – Új-Zéland

Az utunk folytatódik, 2012. 02. 09. csütörtök, Picton

Picton egy hosszú eldugott –legalább is számomra – öböl végén fekszik, körben hatalmas hegyekkel.

Arról jövünk,                                                                                                       ide megyünk

Maga a kisvároska csodálatosan rendezett, tiszta – mint az eddigi települések is. Miből élnek itt (ráadásul jól) az emberek? Mint hallottuk nagy a turista forgalom, csodálatos védett kikötőjük van, természetesen tele szebbnél szebb, kisebb-nagyobb hajóval, jacht-tal. Az erdőkben farmokon tenyésztik az állatokat, és a szőlőtermesztés is jellemző ága a mezőgazdaságnak.

9 körül sikerült elhagynunk a hajót, lent a helyiek kosárból osztogatott kis virággal és információs anyaggal köszöntöttek bennünket.

Hamar megtaláltuk azt a kávézót, ahol fogyasztás ellenében ingyen wifi volt. Rich volt az „áldozat”, ő ivott egy kávét, azaz double eszpresszó machiátó-t, J

Viszont majdnem 1 órát telefonáltunk – jó volt „élőben” beszélgetni, s a hangminőségben nem volt különbség, mintha Pestről vagy Debrecenből telefonáltunk volna. Mindig rácsodálkozom a technikára! Sikerült elküldeni az első hét beszámolóját is – remélem mindenki meg is kapta…

Aztán elindultunk felfedezni a várost… Apropó, technika: itt a világ végén, ebben az eldugott kisvárosban találkoztam életem legmodernebb WC-jével. Bocsi, de ezt el kell mondanom!

Természetesen az egész rozsdamentes anyagból van. Az ajtó melletti gombok villognak vagy zölden, vagy pirosan. Ha zöld, akkor elhúzható az ajtó, belépsz, majd egy hang közli, hogy bent melyik gombbal tudod zárni az ajtót. Továbbá közli, hogy 10 perced van… Hogy aztán mi történik, nem tudom, nem próbáltuk ki. (Lehet, hogy katapultál??) J

Miután ezeket elmondja, kellemes zene kezd szólni.

A WC papírt szintén egy villogó gomb megnyomásával adagolhatod. Az hogy a WC öblítés is automatikus, már nem is meglepő.  Két esetben öblít, vagy amikor elkezded a kézmosást, vagy mikor kimész az ajtón. A kézmosó egy zárt „üreg”, ahova bedugod a kezed, természetesen fotocellás, így adagolja a vizet középen, balra a szappant, jobb oldalon pedig a kézszárító kezd dolgozni. Aztán ismét megnyomsz egy villogó gombot, a zár kiold, és már húzhatod is el az ajtót és újra szabad vagy!

Tényleg űrtechnika!

Még egy kis séta után a központban, úgy döntöttünk, hogy túrázunk egyet, hiszen a környék tele van turista utakkal. A gyalogos hídon átkelve találtunk is egy térképet, ki is néztünk egy utat, végig az öböl mellett a hegy tetején. Nem is csalódtunk a látványban.

A kettőnkről készült képet egy „profi” csinálta, megkértünk egy fiatal lányt, aki nagyon készséges volt, és Rich szerint többszázezer forintos Canon kamera lógott a nyakában, s bár elmagyaráztuk, hogy mit szeretnénk a képen látni, ennyire futotta… De mint, mindenki fantasztikusan készséges és kedves volt.

Aztán hogy is van? Ember tervez, Isten végez? Kb. harmad úton rájöttünk, hogy nem hoztunk vizet, meg Richnek begörcsölt a lába, meg meleg is volt…, szóval újratervez, visszamentünk egy kicsit (pár száz métert) és lementünk egy alsóbb ösvényre, amely egy gyönyörű partra vitt, és ott az alsó parton mentünk vissza a centrumba.

Esküszöm, hogy Rich is ott volt velem, Ő csinálta a rólam készült felvételeket. A többi az én mesterművem!

Kb. másfél óra gyaloglás után (azért volt ebben jócskán hegyre fel, hegyről le), visszaértünk a centrumba, ahol még búcsúzóul csináltunk néhány felvételt erről a gyönyörű, kis, eldugott helyről.

Nemsokára „hazatértünk” a jól megszokott szállásunkra, ahol enni, inni adtak nekünk ismét, s egy újabb kellemes élménnyel térhettünk nyugovóra.