Sydney – Melbourne – Burnie

2012. 01. 31 – 02. 06

Az első hét…

Mint tudjátok szerencsésen megérkeztünk az otthoni hideget éppen elkerülve a 27 fokos ausztrál – éppen jó párás – melegbe. Pár kellemes óra itteni barátainkkal, majd máris kivittek minket a ránk várakozó hajóra (Volendam)

Hamar megszoktuk, hogy itt semmivel sem kell törődni, etetnek, itatnak, takarítanak, s minden este törölközőből hajtogatott állattal és csokival kívánnak jó estét.

Itt az útiterv…

Az első megállónk -1 nap tengeri nap után, amikor is bevettem a tengeribetegség elleni első bogyómat – Melbourne volt. Mivel tavaly 10 napot töltöttünk a környéken, így csak egy kis sétát tettünk a városban és élveztük a 25 fokos meleget. Majd a hajón hűsöltünk a medencében.

Mellettünk állt a Royal Carribbean hajója, háttérben Melbourne…

Délre vettük az utunkat az Ausztrália „alatti” Tasmánia felé, ahol egy kisvárosban Burnie-ben kötöttünk ki másnap reggel. Mintha visszamentünk volna az időben legalább száz évet, bár a mai technika a legkisebb helyen is megtalálható, az épületek, a környezet, mintha nem változott volna. Nagyon odafigyelnek a régi (számukra mindenképpen az) épületek megmentésére.

Aztán irány New Zealand felé, 2 nap a tengeren, ebből egy nap ismét bogyóval. Ez duplán jót tett nekem, egyrészt nem voltam tengeribeteg, másrészt teljesen elkábultam tőle, akkorákat aludtam, hogy az utóbbi idők alvás restanciáit mindenképpen pótoltam. Közben azért egyáltalán nem unatkoztunk a hajón sem: reggeli, kis olvasás, járkálás, ismerkedés a hajóval, meglepően nagy könyvtár, nagyon kellemes leülők, bárok, színház terem, mozi, jacuzzik, medencék… Harmadik naptól „megtaláltuk a gym-et is, így elkezdtük a testünk regenerálását is.

Aztán elértük New Zealand partjait, a fjordokat, ahol a gleccserek fantasztikus utakat vájtak és nem győztük kapkodni a fejünket a természet csodái láttán. Hatalmas, meredek hegyek, valahol valami mindig párában vagy felhőben van, ami persze szó szerint, percről percre változik, ugyanúgy, mint az időjárás.

A kilátástalannak tűnő felhős ég után fél óra és már ezerrel süt a nap. Szinte egész nap a fedélzeten bóklásztunk és gyönyörködtünk az érintetlen természetben. Egxébként azt mondják, hogy a világ leglátogatottabb fjordja a Milford Sound, rengeteg túraútvonallal, ami vonzza a túrázókat az egész világról. Talán mondanom sem kell, hogy itt minden  szigorú védelem alatt áll.

Aztán végre ismét talaj a lábunk alatt, megérkeztünk Port Chalmers kikötőjébe, ahol megint csak érvényes, amit az előzőekben írtam a „vissza az időben” érzésről.

Mint a sok kis településen itt is a központ, az a könyvtár, ami a közösségi élet központja, itt találkoznak a helyiek, beszélgetnek és mindenki nagyon KEDVES és NYUGODT!

Itt találtunk wifi internetet, nagyon gyorsat, itt tudtuk megnézni mi újság otthon – ezt lehet, hogy nem kellett volna, de végre beszélhettünk a családdal is, és életjelet küldtünk haza.

Aztán a következő hely az egyetlen franciák által alapított kis csoda New Zealand-on, Akaroa, ami egy gyönyörű csendes öbölben fekszik, megint csak mint egy 1800.as években játszódó film díszlete.

A következő képen látható az öböl bejárata, itt nem tudott kikötni a hajónk, ezért kis hajókkal vittek bennünket a szárazföldre.

Itt találtunk egy kertet, ahol minden mozaikból van. Egy hölgy a tulajdonosa és készítője, még csak 50 éve csinálja, folyamatosan bőviti. Igen, jól látjátok ha Gaudi jut eszetekbe. Nagyon élveztük, sok fotót csináltunk.

Hát ennyi az első rész… Mindjárt kikötünk, új állomásunk Picton, remélhetőleg újabb kis csoda, innen folytatom!

---