Aruba – a 10. sziget felfedezése

Aruba, az ABC-szigetek (Aruba, Bonaire és Curacao) \harmadik tagja,  a dél-karibi térség keleti peremén található. Az egykoron Suriname-ot is magába foglaló Holland-Antillák tagja Venezuela partjaitól mintegy harminc kilométernyire északra emelkedik ki a tengerből, mely mindössze 32 km. hosszú és 10 km. széles.

Ragyogó tengerpartja, száraz éghajlata, kitűnő szállodái, éttermei és áruval gazdagon megrakott üzletei miatt egyre több turista fedezi fel a Holland-Antillák kis gyöngyszemét.

Aruba a világ egyik leghíresebb búvár- és szörfparadicsoma, ahol a páratlanul gazdag tengeri élővilágot üvegaljú, vagy oldalú tengeralattjárókból is élvezhetik a látogatók. Valószínűleg  a venezuelai partokhoz való közelsége is növeli népszerűségét. Kikötőiből naponta indulnak túrák más szigetekre, illetve Venezuelába.

Legmagasabb pontja a Jamamota (188 m). Éghajlata különösen száraz, az évi átlagos csapadék 500 mm körül mozog, az évi középhőmérséklet, csekély ingadozással, 27 °C,  amit a még a napon is elviselhetővé tesz, a szinte állandóan, 40 km/óra sebességgel fújó szél.

A következő fotók a hajó útvonalát követő TV csatornáján megjelenő képek, illetve a hajó orrában elhelyezett webkamera képe.

Oranjestad, a főváros

Reggel nyolckor kötöttünk ki, és este  16:30-ig kaptunk “kimenőt”. Mielőtt megreggeliztünk, megint körbementem a fedélzeten, hogy “feltérképezzem a szigetet és és természetesen ismét készítettem jó néhány fotót arról a látványról, ami a hajóról tárult elénk..

Mint a legtöbb hajó, mi is a fővárosban, Oranjestad-ba érkeztünk, amely a kis sziget déli csücskén fekszik, s mely lakossága kb. 35.000 fő.

Reggelizés után nekivágtunk, hogy felfedezzük ezt a kis szigetet, melynek a címerében (a címer bal felső részén) megtalálható az a növény, ami közvetve, gyökeresen megváltoztatta az életemet – az Aloe Vera 🙂 Ha kíváncsi vagy, hogyan, nyugodtan írj rám… 🙂

Nem véletlen, hogy a címerben is ábrázolják, hiszen, szinte az egyetlen növény, ami nagy mennyiségben megterem itt (a kaktusz mellett), és felhasználása során – mint később a sofőrünktől megtudtuk -, több, mint 40 féle termék készül belőle…

Na, de térjünk vissza a kikötőbe, ahol az első terv az volt, hogy taxival elmegyünk az Eagle Beach-re, amiről sok szépet olvastunk… De, ugye már meg sem lepődtök, hogy hamar “újratervez” volt, hiszen miután láttuk a kiírt taxi árakat (17 USD egy irányban), viszont láttuk, hogy óránként 45 USD-ért bérelhetjük is – természetesen sofőrrel együtt -, így ezt a variációt választottuk. A taxis elmondta, hogy mit ajánl megnézni, mi meg eldöntjük, akarjuk-e mindet, illetve hol mennyi időt töltsünk…

Taxi túrán a szigeten

Bejelöltem pirossal, hogy végül milyen útvonalat választottunk…

Azért ebben is volt egy kis dilemmázás, mert a sziget déli részén egy nagy nemzeti park hivogatott bennünket, illetve a sziget déli csücskén fekvő, Baby beach, amelyről szintén láttunk csodaszép fotókat. De végül, azért döntöttünk a fenti útiterv mellett, mert így – nem rohanva -, de mégis jó néhány dolgot megismerhetünk a szigetből.

Így előre, elmondhatom, megint nem bántuk meg, hogy ezt választottuk. Ráadásul egy nagyon jópofa sofőrt fogtunk ki, aki egyáltalán nem csak taxis munkát végzett, hanem rengeteg infót is adott nekünk – olyan volt, mintha túravezető lenne..

Rögtön az első, ahogy kiértünk a városból, kies táj fogadott bennünket, a rengeteg kaktusz mellett, az úgynevezett divi-divi fa, amely alakját az állandóan északkeletről fújó szél alakítja. Nehogy azt higgyjétek, hogy csak ez a pár fotóm van róla :-), eszméletlen alakzatokat alakít a szél ezekből a fákból. A növények mellett – na, mi az az állat, amely nagyon kies, száraz területeken is megél? – hát persze, hogy a kecske! Mondhatom ezek jellemzik a sziget belsejében, elhanyagolt területeket.

A híres sziklaformáció

Első utunk a híres sziklaformációhoz vezetett, a sziget belsejében. Itt megtanultuk az első helyi szót: Bon Bini – amely üdvözlést jelent, s amellyel nagyon sok helyen találkoztunk.

Nagyon érdekes ez a terület, mind a mai napig kérdéses, hogyan kerültek ezek a hatalmas sziklák, erre a területre, ami egy sivatagos, száraz, eredetileg. Építettek lépcsőket, kapaszkodókat, így -bár néha hajolva, kicsit mászva -, de fel lehet jutni a sziklák tetejére, ahonnan nagyszerű látvány tárul elénk. Ha  tiszta az idő, egészen Venezuela partjáig el lehet látni…

A bal oldali fotón látható Aruba második legmagasabb pontja, Hooiberg (165 m) egy vulkanikus kúp, amely szinte a sziget közepén helyezkedik el. (A legmagasabb pontja, Jamanota, amely az Arikok National Parkban áll,  189 meter tengerszint feletti magassággal.) Habár igazán nem tudják honnan ered a neve, de úgy gondolják, hogy a Hooiberg név a holland eredetű lehet, amely szénaboglyát jelent. A következőa fotókat már a Casibari sziklák tetejéről csináltuk.

Tényleg 360 fokos panoráma van innen a kis szigetre.

Innen lépcsőn jutottunk le a kertbe, ahol nem győztem gyönyörködni, meg fotózkodni  🙂 a hatalmas kaktuszokkal.

Irány a tengerpart

Aztán, ismét autóba szálltunk és elindultunk a sziget észak-keleti partja felé. És, ha azt hittük, hogy kietlen, tájakon jártunk eddig, akkor ezt most felül kellett bírálnunk, hiszen, mint az alsó fotón látszik, itt aztán már tényleg alig találtunk életet.

Mint vezetőnk elmondta, ezen az oldalon nem is építkeznek. Itt hatalmas hullámok, háborgó, viharos tenger a jellemző – mindez tetézve, sós, terméketlen, köves talajjal. Mi is csak egy  természet által alkotott sziklahíd kedvéért jöttünk ide.

Egy nagyon szépen rendben tartott turista ház fogadott bennünket, meg a BON BINI.

Rögtön megnéztük a Natural Bridge-t, ami tulajdonképpen mészkő, amit a tenger háborgó vize, a hatalmas hullámok szépen “kimostak”. Ez – mint kiderült – az un. Baby natural bridge.

Volt ennek egy nagy testvére, ez volt az eredeti turista látványosság, de egy nagy viharban, összeomlott, 2005-ben. Azóta csak a hatalmas festmény emlékeztet erre. Tényleg monumentális lehetett, 30 méter hosszú és 7,6 m magas volt.

A turista házat üzemeltető tulajdonos készíttette, emlékül ezt a falfestményt.

A környék vad, kietlen partján is tettünk egy jókora sétát, mielőtt továbbindultunk.

A papiamento nyelv

Aztán visszatérve a turista házhoz, felfedeztem, hogy a falakra egy kis szótárt festettek. A sofőrünk pedig elmondta, hogy a hivatalos nyelv, a holland, de itt első nyelvként egy keverék nyelvet a papiamento-t beszélik. (spanyol, holland, angol, portugál), aztán az iskolában megtanulják a hollandot és az angolt.

Akinek kedve van, meg is tanulhatja a legfontosabb szavakat, szerintem nagyon jó hangulatú, vidám szavak – ha lehet ilyet mondani… Mondanom sem kell, jól szórakoztunk útközben, amikor papiamento nyelven próbáltunk beszélni… 🙂 🙂 🙂

Mint láthatjátok, indultunk tovább, a sziget északi csücske felé. Közben hirtelen egy nagyon hangulatos, színes, kis házakból álló lakóparkba kanyarodott be a sofőrünk. Elmondta, hogy ezt egy holland reumatológus orvos építtette, és adja el azoknak, akik Hollandiában reumatikus problémákkal küzdenek. Ezekre a betegségekre nagyon jó a száraz meleg, ezért nagyon sok idős cseréli fel a lakhelyét és költözik ide, ezekbe a kis apartmanokba…

Aztán megmutatta nekünk, hogy régen hogyan építkeztek itt az emberek, szinte minden ház erre a sémára épült, aminek egyik legfontosabb jellemzője a közel 1 méteres falvastagság – a meleg elleni védekezés miatt.

Aztán, ismét kaktuszok mellett haladtunk el, megmutatta azt a házat, ahol kaktuszból  (nem kolbászból!) van a kerítés! (bal alsó fotó) Hát, ezen én sem szívesen másznék át…

Aztán még néhány szél által alakított fa, bokor és felbukkant következő célpontunk a világítótorony.

A sziget jelképe a világítótorony

Közben megtudtuk, hogy Aruba szigetén nincs édesvíz, tehát minden ivóvizet lepárlással, tengervízből állítanak elő. Állítólag, itt van a világ legnagyobb tengervíz lepárlója. Azt is elmesélte, hogy mivel szinte mindent importálnak, minden nagyon drága, magas adóval, kivétel az élelmiszerek. Viszont a víz, gáz, benzin, áram – nagyon drága!

Ahogy megérkeztünk a világító toronyhoz, kiderült, hogy fel lehet menni, csak jegyet a túloldalán, Faro Blanco étteremmel  egybekötött épületben tudunk venni.

Itt derült ki, hogy ez a sziget “csendes”, lakott oldalára nyújt gyönyörű panorámát ez az épület. Az étteremben találtunk mellékhelyiséget, ami 1 USD, de ha veszünk jegyet a toronyba (10 USD), akkor ingyenes. Mondtam én, hogy érdemes a toronyba menni! 🙂

Vettünk vizet, kávét – de már jöttek, hogy indulhatunk. Nem nagyon értettük, hogy miért ez a sietség, eddig egyáltalán nem ez volt a jellemző a szigetekre, sőt!

Ja, biztos a liftet kezelik, nem lehet egyedül felmenni – gondoltuk..

Aztán jött a meglepetés, amikor egy fiatalember betuszkolt bennünket az épületbe, ahol, nem hogy lift nem volt, de alig fértünk mi is be. 🙂 Aki járt már az egri minaretben, na, ez is hasonló méret. Itt már ráeszméltünk, ez lépcsőzés!

A világítótorony hivatalos neve : California lighthouse , amely Hudishibana -n található, az Arashi Beach közelében,  Aruba    északkeleti csücskén. Arról a gőzhajóról nevezték el (California),  amely  a közelben süllyedt el 1891. szeptember 23-án. 2016-ban fejezték be a teljes felújítását, mégpedig a  30 méter magas világítótorony  megépítésének 100 éves  évfordulójára.

A toronymászás

Szűk, és meredek körlépcsőn araszoltunk fel, először a dróthálóval körbevett, nyitott körteraszra (ahol iszonyú erős szél fújt), majd onnan egy még meredekebb – majdnem létrának nevezhető – feljárón abba kis helyiségbe, ahol a világító szerkezet működik. Jutalmul ki is próbálhattuk, bekapcsoltuk párszor. Sok vizet nem zavart, ebben a ragyogó napsütésben – szerintem lent senki nem vette észre, hogy jelzéseket adtunk le. 🙂

Talán lefelé, még macerásabb volt a lejutás, de megoldottuk. Közben tudtuk meg, hogy a lépcső szélessége szűk 1 méter, és az épület falvastagsága is újabb 1 méter! A következő fotón látható, ahogy a párom próbálja átszuszakolni magát a lukon, ami a legfelső helyiségből vezet le.

Szerencsésen leérkeztünk, kár lett volna kihagyni ezt a kis kalandot.  (10 USD/fő)

Lent még néhány fotót készítettünk, természetesen ide is folyamatosan hozzák a turistákat és ennek megfelelően papagáj bemutató, kókusz “skalpoló” bemutató és mindenféle evési, ivási lehetőség megtalálható.

A dél-nyugati partszakasz

Innen, a lakott, és a turisták által is nagy  számban látogatott dél-nyugati partszakaszon folytattuk az utunkat.

Itt vannak a hatalmas szállodák, gyönyörűen kiépített sétányok, rendezett, színes virágokkal, dús növényzettel teli kertek. Itt van a két leghíresebb strand is: Palm és Eagle Beach

A Palm Beach-et a világ tíz legszebbje közé is beválasztották. Ezt a Hyett Regency szállodán keresztül lehet megközelíteni, és bárki számára megközelíthető – nincsenek privát strandok.

Mintha valami trópusi területen járnánk – jó nagy a kontraszt a kinti sivár, száraz, kies vidék és az itt kialakított dús növényzet között. Tettünk egy rövid sétát a parkban, de aztán úgy döntöttünk, hogy inkább az Eagle beach- re megyünk – különben is a sas a mi madarunk!

Ez gyönyörű volt, de szinte egymást érték a napernyők, szuper, full szolgáltatás – de ennek megfelelően nagyon zsúfolt volt.

Pár perc után meg is érkeztünk, és itt elköszöntünk a taxisunktól is, aki – nem győzöm hangsúlyozni – nagyon jó fej volt! Csináltunk is egy fotót vele:

Ekkor még nem sejtettük, milyen gyönyörű, hosszú, fehér homokos partra érkeztünk. Akik olvasták az előző szigetekről szóló bejegyzéseket is, már láthatták, hogy voltunk már hasonló helyeken, de én nem tudok betelni vele. A hosszú fehér homokos part, ameddig a szem ellát, a kellemes (számomra is meleg 🙂 ), a kék minden színében játszó tengervíz… Igazi terápia!

Gyalogtúra a tengerparton

Rengeteg fotót csináltam, hiszen úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk a hajóhoz, ameddig csak lehet végig, a homokos tengerparton.

Hol teljesen egyedül voltunk, hol a parton lévő szállodák  napernyői alatt pihenő, vagy fürdőző emberek mellett vezetett utunk. Aztán, egyszer csak előbukkantak a nagy hajók  – megnyugtatva bennünket, hogy jó irányba megyünk :-)!

Végül, közel 5 km-t gyalogoltunk, el kell hogy mondjam, ismét hatalmas élmény volt. Bár a végén már nagyon ittunk volna valamit! Végre megláttunk a part mellett egy hangulatos bárt, ki is választottuk, hogy mit iszunk – már a szánkba érezve az ízét -, amikor közölték velünk, hogy az egy all inclusive szálloda szolgáltatásának része, vagyis nem tudunk fizetni, csak a szállóvendégek használhatják! Nem tudom, milyen képet vághattunk, mindenesetre a srác megszánt bennünket, és kaptunk egy-egy nagy pohár jeges vizet – ingyen! Nem mondom, hogy nem esett jól és ezzel már kibírtuk a hajóig.

Megérkezve a hajóra, egy kis felfrissülés után még gyorsan visszamentem a kikötői részbe, ahol kis üzletek, boltok kínálták áruikat, gyönyörűen felújított színes épületekben.

Aztán, mivel közeledett a hajó indulása, kénytelen voltam “hazamenni”, bár még szívesen  bóklásztam volna a városban is.

A következő fotók már a hajóról készültek, amint méltóságteljesen hajózunk kifele a nyílt tenger felé, és intünk búcsút Arubának – s ezzel a karibi túránk által meglátogatott szigeteknek.

A vacsoránál megittuk azt a sört, amire a tengerparton ácsíngóztunk – jobb későn, mint soha alapon 🙂

Ugye, elhiszitek, hogy ma sem kellett ringatni bennünket, de visszatérve a kabinba, megint sikerült egy aranyos meglepetést okozni  nekünk, ez várt ránk a fürdőszobában és ezzel búcsúzom én is.