La Havre, Étretat, Normandia- Franciaország

2017. 07. 11.

Utolsó állomásunkat, egy tengeri nap után értük el, ez La Havre kikötője.

Innen a hajó túlnyomó részt Párizsba szervezett 1 napos túrákat, ami kb 220 km-re fekszik La Havre-tól. Persze, érthető, hiszen rengeteg amerikai és tengerentúli utas volt, és számukra egyértelmű választás Párizs.

Mi viszont úgy döntöttünk, hogy a környéken nézünk meg valamit. Be kell vallanom, hogy csak véletlen bukkantam Étretat városkára, ahogy keresgéltem, hogy mit lenne érdemes megnézni, megláttam egy tengerparti fotót, fehér sziklákkal. Így néztem meg, hogy ez hol van és kiderült, hogy alig 32 km távolságra a kikötőtől…

Korán reggel kötöttünk ki – a párizsi kirándulásra kellett egy egész nap -, mi kb. 9 órakor hagytuk el a hajót, meglehetősen borongós, egyáltalán nem biztató időben.

Ez a napfényes idő egyenlőre csak a kikötői poszteren volt látható.

Étretat

Azt terveztük, hogy fogunk egy taxit a Le Havre kikötőben és azzal megyünk felfedezni Étretat városkát és elsősorban a tengerpartot. Kiderült, hogy egy út taxival, oda vissza csak 20 €-val lenne kevesebb, mintha elfogadjuk az ajánlatot, hogy 3 óra hosszáig miénk a taxi, és ott lesz velünk végig, nem kell visszafelé is vadászni egy taxira, aki visszahoz bennünket. Így került 140 euróba négyőnknek.

Jó fél óra alatt már el is értük a kisváros, gyonyörű, rendezett, virággal teli utcáit.

Étretat egy mindössze kb.1500 fős apró település Normandia partjainál, észak-nyugat Franciaországban, La Havre városától 32 kilométerre észak-keletre.

A tengerparton álló templom: Notre Dame de la Garde

Először keresztülmentünk a városon, a taxis kevés angol tudással próbálta elmagyarázni, hogy előbb egy kis templomot mutat meg nekünk, mi meg a tengerpartot szeretttük volna látni… Mindenesetre mentünk felfelé egy szűk kis, kanyargós úton, aztán hírtelen elénk tárult a tengerpart, a magas szirtről és a tetején álló kis kápolna.

Ez a Notre Dame de la Garde templom, melynek eredetijéhez a matrózok a kezükben és a hátukon hordták fel az építőanyagot. Az 1854-ben épült templomot 1942-ben lerombolták, a most látható épületet ezt követően, 1950-ben emelték.

A második fotón, a templom mögött látható, egy fehér, égbe nyúló emlékmű, amely az ún. Fehér madár repülőnek állít emléket. Ez volt az a kettősszárnyú repülő, mellyel az első világháború két francia hőse (Charles Nungesser and François Coli,) megpróbált Párizsból New Yorkig repülni megállás nélkül. 1927. május 8-án Étretat felett látták őket utoljára, majd rejtélyes körülmények közt eltűntek az Atlanti-óceán felett. A gép roncsait azóta sem találták meg. Ez a repülés történetének máig egy megoldatlan rejtélye. A tiszteletükre állított emlékművet a II. világháború során lerombolták, de 1963-ban egy újabbat állítottak, ami ma 24 méter magasságával a város felett magasodik.

Majdnem egy órát töltöttünk el ezen az oldalon a sziklaszirten, egy jó darabaig elgyalogoltunk, alig tudtam betelni a látvánnyal. Mondanom sem kell, hogy rengeteg fotót is készítettünk, ebből válogattam – nem volt egyszerű -, néhányat.

Különleges sziklakéződmények

Gyönyörű ez a partszakasz végig, de különlegességét három érdekes sziklaképződmény adja: a boltíves Falaise d’Aval, a kápolnatornyot formázó Falaise d’Amont és a tűhegyes csúcsban végződő, kúp alakú L’Aiguille. A negyedik alakzat, a Manneporte a többivel ellentétben nem látható a város kikötőjéből.

Híres emberek kedvenc helye

Több híresség is kötődik a helyhez, illetve őket is rabul ejtette ez a természeti csoda. Claude Monet, Gusteave Courbet és Guy de Maupassant csak néhány név a világhírű művészek közül. Maupassant itt töltötte gyeremekkorának nagy részét, 1882-ben pedig egy rövid történetet is írt a városkáról. 1883-ban pedig saját házat épített fel itt, amelynek a La Giuliettet nevet adta. Nem meglepő ugye, hogy azóta az  utca neve, ahol a háza áll az ő nevét viseli. Több műve itt született és haláláig ezt a helyet vallotta a legkedvesebbnek emlékeiben.

Mint látható a művészvilágot már régóta megfogta ez a kis városka, a túrizmus viszont csak később lett jelentősebb. Mind a mai napig úgy tartják, hogy igazán kiesik a “híres” és népszerű túristautak vonalából, elsősorban franciák látogatják. De biztos vagyok benne, hogy ez egyre jobban fog változni, hiszen lélegzetelállító hely, rengeteg barangolási lehetőséggel.

Aztán az egyik sziklaszírtről meredek lépcsőkön lehetett lemenni a tengerhez, persze ezt sem hagyhattuk ki. Itt akartam élő bejelentkezésben közvetíteni ezt az élményt, de sajnos elfogyott a térerő. 🙁 Aztán visszatérve az indulási pontra, gondoltam, felveszem videóra, hogy úgy mutassam meg, aztán, lent vettem észre, hogy a felvétel gombot nem nyomtam meg, pedig végigközvetítettem az utat… 🙁 🙁 🙁

Emberlyuk (Trou á l’homme)

Már majdnem leértünk a vízhez, amikor egy barlangot találtunk, természetesen  ezt is felfedeztem. Csak meghajolva lehet átmenni rajta, kb 20-30 méter hosszú lehet, s éppen csak egy kicsit látszik a fény a másik végén. Itt is jól jött a telefon lámpa, funkciója..

A másik végén egy létrán keresztül lehetett lemenni a partra. Természetesen rákerestem, hogy van-e erről valami leírás és ezt találtam:

Ehhez a barlangszerű lyukhoz egy érdekes történet is kapcsolódik. 1792-ben a tomboló tenger egy svéd hajót kapott fel és csapott Étretat szikláihoz. A helyiek a hatalmas viharban nem tehettek többet, a partról megdöbbenve nézték, ahogy a hajó zátonyra fut. Egy nappal később a szél elcsendesedett, a hullámok visszavonultak. A szerencsétlenül járt tengerészek holttestét partra sodorta a víz, egy élettelen tűnő embert pedig az egyik sziklán fedeztek fel. A többiekkel közös sírba fektették, de, a csupán eszméletét vesztett férfi magához tért és elmesélte, mi történt vele. Miközben küzdött a hullámokkal, végig Istenhez fohászkodott, majd elájult, később pedig a szikla nyílásában találta magát.

Itt még az is olvasható, hogy a Jambourg strand felől lehet megközelíteni, de csakis apálykor látogatható. Mi már tudjuk, hogy a másik oldalról is át lehet jutni ide, és mostmár azt is tudom, hogy szerencsénk volt, hogy apálykor mentünk, így le tudtam menni a partra is. 🙂 🙂 🙂  Ilyen a látvány a partról a strand felé.

Ugye, hogy megérte lemenni?

Vissza a taxihoz

Aztán innen már tényleg gyorsan visszafelé vettük az utunkat, mert nemsokára indulnunk kell vissza La Havre -ba.  Szerettünk volna a kisvárosban is sétálni egyet, illetve a másik oldalról is megnézni a panorámát.

Hiába volt hétköznap, így is találkoztunk egy esküvői párral, akiket fotóztak. Teljesen megértem, hiszen ennél szebb “díszletet” nehéz találni!

A taxis türelmesen várt bennünket a parkolóban, gondolom, hogy nem csak velünk járt így, hogy ottragadtunk a parton és hosszabb időre nyúlt a “látogatás”, mint amit elsőre terveztünk. Elindultunk lefelé a taxival a kisvárosba.

Közben, mondta a számunkra jó hírt, hogy ő ott hagyna bennünket, mert lenne egy kis dolga és majd visszajön értünk. Ez azért volt öröm hír, mert a megállapodott 3 óra helyett, több, mint 4 órát tölthettünk el ezen a gyönyörű helyen.

Séta a kisvárosban

A kisváros főterén egy rövid kávézással és egészségügyi pihenővel folytattuk, majd elindultunk a part felé. Tényleg picike ez a hely, csupán pár utcája van, sok régi épület, színes virágok – szóval, nagyon hangulatos.

A Foch téren találjuk a régi piacteret, melynek érdekessége, hogy régen itt szántóföld volt, utána pedig egy tó. Ennek feltöltésével jött létre a tér, mely körül kis, fából készült épületek nőttek ki. Még ma is ez a középkori városszerkezet látható, néhány épületen érdemes megfigyelni a gondosan faragott faszobrokat, a bájos kis standoknál pedig helyben termő finomságokból válogathatunk. Étretat városában a középkori faházak, a halászkunyhók és a Belle Époque virágzó korszakában, a századfordulón épített, fényűző villák alkotnak kontrasztos városképet. Több kávézót, ajándékboltot is találunk, az éttermekben elsősorban a tengergyümölcseiből, halakból készült ételek jelentik a helyi specialitásokat.

A széles parti sétányon zajlik az élet, közben a nap is kisütött, szép lassan mi is levettünk egy-két réteg ruhát magunkról. Annál is inkább, mert innen indultunk felfedezni, megmászni a másik oldalt.

A másik oldal

A hosszabb lépcsősor végén máris olyan panoráma tárult a szemünk elé, ami, ha mást nem látnánk, máris megérte, hogy felmásszunk ide.

De, mondanom sem kell, nem ez volt az utolsó élményünk. Itt végül sikerült az élő bejelentkezés is, amit a visszajelzések alapján még így, videón keresztül is nagyon élveztetek. Öröm volt megosztani veletek.

Aztán még tovább sétáltunk a sziklaszírtek tetején, rengeteg fotót készítettünk. Gondolom, elhiszitek, hogy nem volt könnyű választani belőlük, de itt van kettő…

Mondanom sem kell, hogy itt is elidőztünk volna még, de lassan indulnunk kellett vissza a kisváros főterére, ahol a taxi várt bennünket. Mindenesetre, ez is az a hely, ahova vissza kellene jönni, simán el tudom képzelni, hogy akár egy hetet is el lehet itt tölteni, bebarangolva a környéket. Ücsörögni a sziklaszirten és csak nézni a tengert, a madarakat, hallgatni a tenger zúgását…

Na, de muszáj volt visszamenni a taxihoz, ahol a sofőr már várt ránk és egy (szerencsére) eseménytelen út után, szerencsésen visszaérkeztünk a Le Havre kikőbe.

Azért még visszafelé is, búcsuzóul, két fotó..

Ez volt az utolsó állomásunk, pillanatok alatt eltelt ez a közel 2 hét, de rengeteg élménnyel gazdagodva térhetünk haza, illetve sikerült megint bővíteni a bakancslistámat… 🙂 🙂 🙂

 

Este a “nemszeretem” tevékenység után (pakolás, bőrönd leadása), tértünnk nyugovóra, ez volt az utolsó éjszakánk a Caribbean Princessen.